15. Műgyűjtők Éjszakája - Kovács G. Tamás sokszorosító grafikus Szuvenír c. kiállítása
Metszet nektek
Kovács G. Tamás munkái elé
„Az élet füttyszó” – szólal meg a képen látható öregember arca. Madarak dalolnak a kalapján. Cserzett, ráncos, huncut, afféle jó emlékű szocioportrékat idéz. Egyenesen a kamerába néz az öreg. Azaz rám. Olyan pimaszul, ahogyan a ráérős gazda fütyörész zsebkendőnyi birtokán, ha letette a kapát; mindazt, amit megélt, az arcvonásaiban is őrzi. Biztosan lehetne keserű is akár, mindattól, amit látott eddigi évei alatt, mégsem az. Ez lenne a bölcsesség? Úgy venni a dolgokat, ahogyan vannak, ellenállni a kísértésnek, hogy mást akarjunk? Hagyni, hogy átfolyjanak rajtunk, fölöttünk a nehéz napok, rossz évek, veszteség, düh, bánat, s nem markolni két kézzel, nem kapaszkodni abba sem, amikor szép, amikor jó, tudván, hogy elmúlik ez is, az is..?
Persze, mindez nem egy fénykép objektív élességével áll előttem, hanem sűrűbb-ritkább vonalak játékában. Linómetszet. Egydúcos. Csak fekete és fehér - csak a „van” és az „üres” lehetősége áll fenn. Tónusok helyett grafikai felületeket metsz a kés az anyagba, vékonyabb-vastagabb vonalak szaladnak egymás mellett, vagy követik a formát. Bolyhos-pihés madártestet formáznak apró negatív pöttymintázattal, vagy éppen bajuszt finom párhuzamos vonalkákkal.
Több „titka” is van a linómetszésnek, például hogy helyes legyen benne a fekete és a fehér aránya, vagy hogy a különböző típusú felületek kellemes, harmonikus (avagy az alkotói szándék függvényében felkavaró, nyugtalanító) ritmust alkossanak. Meg lehet tanulni minden trükköt, de mégis: keveseknek válik olyan természetes, könnyed kifejezőeszközévé, mint például a rajz. Kovács Tamás ezen kevesek egyike: metszetei formailag könnyedek – értem ezalatt, hogy sehol, a legárgusabb szemmel sem fedezhető fel semmiféle nehézkesség, „görcs”, hanem magától értetődően él ennek a sajátos technikának az eszköztárával. Képeinek egy része szinte a klasszikus illusztrációs hagyományokat követi. Akárcsak az írás elején már idézett portré, több metszete is őriz népies ízeket; például az Égigérő paszuly, a Sokác vagy az Aki dudás akar lenni. Gazdag, a tárgyat több rétegben ábrázoló grafikák ezek. Nem adnak a témához különösebb pluszt, inkább afféle tisztességes-böcsületes mestermunkák. Vicces a Lehel kürtje, fantasztikus mívesen megcsinált munka, kis képregényes effekttel, „reccs”-csel a végén. Ikarosz-parafrázis a Repülj. De ugyanennek a képnek a párja lehetne akár az Ufóknak üzenem, amely viszont már érezhetően személyesebb tartalmakat jelenít meg – az előbb írt képek, világok vizuális nyelvezetével.
Ott van például Az ördögöt zsákba teszem (hazaviszem orrba verem!). Az embernek az az érzése: ez amolyan „posztmodern népi”, mintha a főhős egy archaikus kontextusba helyezné önmagát, s így ábrázolná. És ha még az ördögös képnél legfeljebb sejthető, hogy van, lehet személyes tartalom is mögötte, olyan alkotások sora következik, amelyek már-már egyfajta magánmitológiává állnak össze. Sejthető, hogy a művészben pontos válaszok vannak arra, hogy mi miért, s miért pont úgy szerepel a képeken.
A Minek hívtad? egy érdekes, szürreális hangulatú grafika, állatkával és tévékkel. Nem tudom, hogy „mi a sztori”, csak érzem, hogy van mögötte valami, és izgalmasnak találom a világát – mint ahogyan a változatos grafikai felületeket is, amelyekben megmutatja magát a jelenet több szintű virtuális tere. Az ördög sosem alszik is hasonló, de talán még jobban sikerült. Sok a személyes képelem, amelyekről sejtjük, hogy okkal láthatóak éppen úgy és éppen ott a képen, mégis van egy bárki által hozzáférhető általánosabb jelentésszintje is. Nagyon is ördögi, mégsem túlságosan körbezárt, konkrét vagy didaktikus. (Bár különösen a tematikus, illusztratív képeket nézve az az érzésem különben, hogy Kovács Tamásnak van érzéke a jó értelemben vett didaktikához is.)
Saját életeseményeket sejthetünk azután például a Kalandaélet, a November, a Széttéplek, összeraklak vagy a C’est la vie esetében is. De nem kell pontosan tudnunk, hogy miért került a képekre a többször is látható vonat motívum, az emeletes házak, az ördög. A marakodó kutyák is, amelyek ott vannak a rendkívül erős papírmetszeten, bizonyos, hogy benne vannak az Ember embernek farkasa című kép egymást tépő farkasaiban is. (Ez utóbbi megint csak nagyon erős, nagyon pontos, és sikeresen megússza a bántóan didaktikus megfogalmazást, miközben igenis él a didaxis eszközeivel is.) Az ember preferenciái áttételesen is átszűrődnek az alkotásain, de vannak művészek, akiknél ez kicsit direktebb. El Kazovszkij szinte minden képe hasonló személyességgel mesélt, mint Kovács Tamásnak ezek az utóbb említett munkái, Stark Attilát sem csak a festői stílusa árulja el, hanem a jellegzetes, „sajáttá” avatott állatfigurái is (A budapesti utcákon már másolják).
Ami tehát a fölényes mesterségbeli tudáson túl a legfeltűnőbb, legmegragadóbb Kovács Tamás metszeteiben, az az üde, személyes, egyedi hangvétel. Trendkövetés helyett őszinteség, erő – mondhatnánk róla. S pont ezzel üt nagyobbat, mint sok, a divatos formanyelvet a vélt vagy valós siker elérése kedvéért felvevő mai művész. Képeiből érezni, hogy – bár internetes oldalán (www.kovacsgrafika.hu) árulja őket – nem megfelelni akar. Nem látunk allűrszerű, öncélú gesztusokat, modernkedő lila ködöket. Alkotásai belülről jönnek, magas fokú alkotói tudással, magas szintű eszköztárral. Egy mesterember alázata süt át a munkáin, amelyek amúgy valószínűleg önnön lelki egyensúlya megtartásának is egyfajta meditációs termékei. Nem divatos akar lenni, csak önmaga.
Ami persze szebb, de sokkal rögösebb út.
Escargoz jazz & folk group
Hömpölygő, tomboló és burjánzó etnojazz, virtuóz hegedű, feszes gitárakkordok összerázva a flamenco láda és a derbuka arab, balkáni és latin ritmusaira és már kész is… valami izgalmas, minden koncerten más és más zenei eledel
Flowing, thriving and rioting etno-jazz, virtuoso violin, tense gutiar accords shaken to the Balcan, Arabian and South-american rhythms of the flamenco percussion box, darabuoka and let it happen …something exiting, each concert a slightly different tasting musical dish
Clemente Gábor - ütőhangszerek / percussion
Lábos Szabolcs - elektro-saz (török pengetős hangszer) / saz - turkish string instrument
Gyapay Kinga - nagybőgő / double-bass
Németh Márta - brácsa / viola
Szirmay Gergely - gitár, furulya / guitar, recorder
