Negyven évvel ezelőtt kezdődött a rejtély, most azonban végre fény derült a titokzatos vegyületre, amely az amerikai ivóvízben rejtőzködött. A tudományos közösség izgalma egyre nő, ahogy a kutatók felfedték a megoldás részleteit, és feltárták a vegyület e

Körülbelül negyven éve van jelen a tudományos diskurzusban egy különös vegyi anyag, amely az amerikaiak ivóvizében található, ám a kutatók csupán mostanában tudták pontosan azonosítani ezt az anyagot. A hatásait még nem teljesen értjük, de nem zárható ki, hogy esetleg mérgező tulajdonságokkal bír.

Komoly népegészségügyi probléma oldódott meg Amerikában, amikor a 20. század elején elkezdték klórozni a csapvizet. A klórozás bevezetésének fő oka a vízzel terjedő betegségek, például a tífusz és a kolera elleni küzdelem volt. A klór hozzáadása a vízhez hatékonyan elpusztította a kórokozókat, és jelentősen csökkentette a vízzel kapcsolatos megbetegedések számát.

Az idő múlásával egyre világosabbá vált, hogy a klórozás nem csupán előnyökkel jár, hanem számos hátrányt is rejt magában, és nem csupán a néha tapasztalható kellemetlen íz és szag miatt érdemes aggódni. Sokkal aggasztóbb, hogy a klór reakcióba lép a vízben előforduló szerves anyagokkal, ami rákkeltő vegyületek keletkezéséhez vezethet. Ezek a vegyületek hosszú távon fokozhatják a húgyhólyag-, a vastagbél- és a májrák kialakulásának kockázatát. A helyzet komolyságát az is mutatja, hogy a környezetvédelemért felelős hatóságok, mint például az Egyesült Államokban az EPA, folyamatosan monitorozzák az ivóvízben található klóros melléktermékek szintjét, hogy biztosítani tudják a klórozott ivóvíz biztonságos használatát.

Felismerve a klórral kapcsolatos problémákat, több helyen is egy másik vegyületre, a klóraminra váltottak. Ez az a klór és az ammónia reakciója során keletkezik, és stabilabb, mint a klór önmagában, azaz hosszabb ideig fertőtleníti a vizet. Kevesebb potenciálisan rákkeltő anyagot képez, mint a klór, ráadásul hatékonyabb bizonyos mikroorganizmusok ellen.

Viszont a klóramin körüli helyzet sem teljesen problémamentes. Egyes anyagokkal reakcióba lépve aktívan reagál, és eltávolítása a vízből nehezebb feladat, mint a klór esetében. Ráadásul kiderült, hogy a klóramin is melléktermékeket hoz létre. Bár néhányat már azonosítottak, egy különösen rejtélyes vegyület évtizedek óta ismeretlen maradt.

Az Arkansas Egyetem kutatói hosszú évek áldozatos munkájának gyümölcseként végre felfedték a rejtélyt. Igazi áttörést akkor értek el, amikor az ionkromatográfiát sikeresen ötvözték a tömegspektrometriával, ami lehetővé tette számukra, hogy rátaláljanak a titokzatos vegyület kémiai struktúrájára. A tudósok feltételezése szerint az általuk klórnitramid anionnak nevezett anyag a klóramin lebomlásakor keletkező melléktermék. E hipotézis megerősítése érdekében összevetették az amerikai vízellátó rendszerek kloramin használatát a svájci rendszerekkel, ahol nem alkalmaznak ilyen vegyületet. Az eredmények meglepőek voltak: míg az amerikai rendszerekben felfedezték a klórnitramid aniont, a svájci vízforrásokban ez nyom nélkül eltűnt.

Hogy ártalmas-e az egészségre a most azonosított vegyület, azt egyelőre a szakemberek sem tudják. Annyiban pesszimisták, hogy a klórnitramid anion hasonlóságot mutat más mérgező molekulákkal. Mások nem osztják az aggodalmukat, hivatkozva arra, hogy a szóban forgó vegyületet nem újonnan fedezték fel, hanem csak újonnan azonosították, egyébként is egy vegyület jelenléte nem jelenti automatikusan azt, hogy kárt okoz.

Ettől függetlenül további kutatásokra lehet szükség ahhoz, hogy pontosan felmérjék a vegyület lehetséges hatásait az ivóvízre. Annak pedig, aki aggódik, a Science-ben megjelent tanulmány szerzői azt javasolják, hogy használjon vízszűrőt.