A katonai pilóta és a szemorvos: Az Aszad-dinasztia 54 éven át uralta Szíria sorsát, félelemben tartva a lakosságot.

Bassár el-Aszad 34 éves volt, amikor apja meghalt. A törvényhozók átírták az alaptörvényt, amely 40 évben határozta meg az elnöki tisztség alsó korhatárát. Könyörtelen uralkodása alatt tört ki a 600 ezer áldozattal járó polgárháború, amely a második világháború óta legsúlyosabb exodust váltotta ki.

"A célunk, hogy felszabadítsuk Szíriát az elnyomó rezsim alól" - ezt mondta a Hajat Tahrir al-Sam vezére, Abu Mohamed al-Dzsolani a New York Timesnak.

Fontos, hogy mindenki tisztában legyen a helyzettel: Szíriában az elnyomó Aszad rezsim 1970 óta irányít, és az utóbbi években brutális fellépésével több mint hatszázezer ember életét követelte a felkelők ellen indított háború során. A korábban 23 milliós ország lakosságának több mint fele elveszítette otthonát, sokan földönfutóvá és menekültté váltak.

Az Egyesült Államok és mások által terrorszervezetnek minősített Hajat Tahrir al-Sam, a Levantei Felszabadítási Szervezet - hathatós ankarai támogatással - robbantotta ki az a lázadást, az utolsó Aszadot is elképesztően rövid idő, csupán tíz nap alatt kisöpörte az országból. Al-Dzsolani időnként igazi nevét, az Ahmed al-Sarát használja. A célja természetesen nem csak az ország felszabadítása, hanem a hatalom megszerzése - és ebben nincs egyedül.

A szíriai dráma középpontjában a tragédia két kulcsfigurája áll: az apa, Háfez el-Aszad és a fia, Bassár el-Aszad. Az ő történetük nem csupán családi viszonyokat tükröz, hanem egy egész nemzet sorsát formálja.

Háfez nagyapját, Bassár dédnagyapját pusztító ereje okán vadállatnak becézték. Háfez síita kisebbséghez, az alavitákhoz tartozó apja kétszer nősült, és összesen tizenegy gyermeke született. Háfez második házasságából származó negyedik fia volt. Az apát eredetileg Ali Szulejmánnak hívták, a helyiek azonban teljesítményét elismerve oroszlánnak, el-Aszadnak szólították, így 1927-ben hivatalosan is el-Aszadra változtatta a vezetéknevét, és így anyakönyvezték az 1930-ban született Háfezt is.

Háfez mindig is orvosi pályára vágyott, de nagycsaládos szülei sajnos nem tudták finanszírozni a tanulmányait. Így hát 1950-ben úgy döntött, hogy a szíriai fegyveres erők soraiba lép, ahol hamarosan kiemelkedő pilótává vált a légierőnél.

Ezt megelőzően, 17 éves korában, belépett a szocialista Baasz pártba, amelynek neve a feltámadás vagy újjászületés eszméjét hordozza. Háfez el-Aszad pedig gyorsan emelkedett a politikai ranglétrán: először a párt vezetését vette át, majd 1970-ben egy vértelen puccs révén az ország irányítását is megszerezte.

Egy évig miniszterelnök volt, majd 1971-től 2000-ben bekövetkezett haláláig Szíria elnöke.

Hat évvel a kinevezése után már Genfben ült tárgyalóasztalhoz az amerikai elnökkel a béke érdekében, míg 1982-ben az izraeli csapatok győztesként vonultak be Libanon délnyugati területeire, kezükben az ő, vesztesként készült fotójával.

Az iszlamista erők már a hetvenes években fellázadtak hatalma ellen, amit vaskézzel fojtott el. A csúcspont a hamái vérfürdő volt 1982 februárjában, amikor a hadsereg - később is alkalmazott módszerekkel - helikopterek és tüzérség bevetésével lerohanta a Homsz és Aleppó között fekvő várost. Az áldozatok számát húszezerre becsülték.

Bár az Izrael ellen folytatott háború kudarca súlyosan érintette az országot, Háfez el-Aszad mégis huszonkilenc éven keresztül irányította Szíriát. Utódjának, mintha csak egy monarchiában tenné, legidősebb fiát, Bászelt választotta ki.

Bászel, a hírhedt sofőr, aki mindig a sebesség határait feszegette, 1994 januárjában ismét megmutatta, miért tartották őt a legfélelmetesebb vezetőnek. A damaszkuszi reptér felé száguldott, ahol egy magángép várta, hogy a 32 éves ezredest elrepítse egy álomalpesi síelésre. Azonban a sors kegyetlen tréfát űzött, amikor Bászel Mercedese, állítólag 240 km/h sebességgel, egy betonkorlátnak ütközött. Míg utastársai csodával határos módon túlélték a balesetet, ő sajnos nem volt ilyen szerencsés: a biztonsági övének hiánya tragikus következményekkel járt, és a helyszínen életét vesztette.

Az öccse, az 1965. szeptember 11-én született Bassár el-Aszad ekkoriban Londonban, mit sem sejtve oftalmológiára szakosodott, szemorvosnak készült. Bátyja halála után, a második legidősebb fiúként őt illette meg a "trónörökösi" titulus.

A brit fővárosban egy elismert, szíriai származású kardiológus és diplomata lányának udvarolt. Eszma Ahrasz három évig a tekintélyes New York-i JP Morgan befektetési bankáraként dolgozott.

Bassár el-Aszad mindössze 34 esztendős volt, amikor 2000-ben apja, Hafez el-Aszad elhunyt. Bár a szír alkotmány 40 évben határozta meg az államfői pozíció betöltésének alsó korhatárát, ez látszólagos akadálynak bizonyult. A törvényhozók villámgyorsan, mindössze néhány órán belül módosították az alaptörvényt, és a követelményt éppen 34 évre csökkentették, lehetővé téve ezzel Bassár számára, hogy átvegye a hatalmat.

Amikor a magas, halkan beszélő, angolul kiválóan kommunikáló Bassár el-Aszad átvette a hatalmat egy tekintélyelvűnek tartott országban, reformokat és a gazdaság liberalizálását ígérte a népének.

A potenciális nyugati szövetségest azonban Putyin karolta fel. Aszad - sokak meglepetésére - olyan uralkodóvá változott, aki kíméletlenül leszámolt a békés tiltakozókkal, nem rettent vissza a vegyi fegyverek bevetésétől a civilek ellen, sőt a középkort idéző kínzásoktól sem.

Számos szíriai, arab és nyugati vezető bizakodva figyelte Aszad színre lépését. Elnöki mandátumának kezdeti időszakában Aszad döntést hozott hatszáz politikai fogoly szabadon bocsátásáról, akik között többek között a betiltott Muszlim Testvériség tagjai is ott voltak, ezzel a szunnita iszlamista csoporttal való kapcsolatát is próbálta árnyalni.

Ő maga is túllépett a vallási határokon, amikor feleségül vette londoni szerelmét, a szunnita Eszmát. Három gyermekük született: két fiú és egy lány. Eszma Ahrasz hazájában aktívan harcolt a nők jogaiért és az oktatásukért, elkötelezetten küzdve a társadalmi változásokért.

Szíriának építő kritikára van szüksége - hangoztatta beiktatása után a fiatal elnök. Radikális elképzelés volt abban az országban, ahol korábban börtönbe vetették a politikai ellenfeleket.

A derűs tavasz szellemét idézte meg Damaszkusz, amikor Aszad uralmának első hónapjai bontogatták szirmaikat.

Egy évvel később azonban már csírájában fojtották el a demokráciapárti mozgalmat, a vezetőket pedig letartóztatták, és a vádak széles skáláját - a többi között az alkotmányos rend aláásását és a felekezeti konfliktusok szítását - rótták fel nekik.

Az ellenzéki csoportok 2005-ben szabad választásokat követeltek közös nyilatkozatban. Az aláírókat börtönbe vetették.

Miután az Egyiptomon, Tunéziában, Líbiában és Jemenben végigsöprő arab tavasz fuvallata 2011-ben Szíriát is elérte, Aszad válasza minden korábbinál keményebb volt.

Az elnyomott tiltakozás feszültsége robbantotta ki a tartós polgárháborút, amely új lendületet adott a radikális mozgalmaknak, beleértve az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet is.

Aszad politikai játszmáit szolgálta a zűrzavar, amely az ellenzéket több száz, főként iszlamista csoportba töredezve szétszórta. Washington szövetségeseivel együtt csak óvatosan nyújtott támogatást ezeknek a frakcióknak. Barack Obama, majd utódja, Donald Trump, mindketten légicsapásokkal próbálták csökkenteni Aszad hatalmát, de egyikük sem volt hajlandó komolyabb katonai beavatkozásra.

Az Egyesült Államok 2013-ban súlyos vádakat fogalmazott meg Aszad rezsimje ellen, miután több mint 1400 ember halálát okozta egy szarin nevű ideggáz bevetése. A tragikus esemény Gútában, a kelet-damaszkuszi külvárosban zajlott, ahol az ellenzék irányítása alatt álló területen történt a támadás.

A szíriai kormányzat az iszlám szélsőséges csoportokat tette felelőssé a brutális és példa nélküli tömeggyilkosságért, ugyanakkor elfogadta az amerikai és orosz fél által javasolt megoldást, amely lehetővé tenné, hogy nemzetközi megfigyelők átvegyék a felügyeletet Szíria vegyi fegyverei felett. Tavaly novemberben Franciaország nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Bassár el-Aszad ellen, azzal az indoklással, hogy ő bűnrészes volt az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekben 2013-ban.

A fordulópont 2015-ben következett be, amikor Oroszország Aszad oldalán lépett be a polgárháborúba, és az iráni erőkkel vállvetve próbálta az elnök hatalmát megőrizni.

Az Aszad-rezsim támogatói, Oroszország, Irán és a libanoni Hezbollah közreműködésével 2020-ra sikerült a militáns felkelők által birtokolt területeket Szíria területének felére szorítaniuk.

A totális háború helyét most már csak elszórt összecsapások foglalják el.

Egy évvel később, 2021-ben Bassár el-Aszad sikeresen megnyerte negyedik elnöki ciklusát egy olyan választás keretein belül, amelyet a nemzetközi megfigyelők sem szabadnak, sem tisztességesnek nem ítéltek meg.

Az orosz légicsapások egészen Aszad bukásáig, még 2024 decemberében is makacsul folytatódtak, és ezek során a menekülttáborokat sem kímélték.

Aszad utolsó napjaiban a hadsereg visszavonulását rendelte el Damaszkusz védelme érdekében. Ezzel gyakorlatilag átadta Szíria jelentős területeit a felkelőknek, majd elmenekülése után az ország egészét is.

Összeomlásában jelentős szerepet játszott, hogy egyik kulcsfontosságú támogatója, a libanoni Hezbollah, súlyos veszteségeket szenvedett el Izrael keze által, míg Oroszország figyelmét teljesen lekötötte az ukrajnai konfliktus. A szomszédos országban sokan Aszadot tették felelőssé a Hezbollah támogatásáért, sőt, egyesek azt is állították, hogy közvetlenül hozzájárult Rafik Hariri volt miniszterelnök 2005-ös meggyilkolásához, aki a politikai stabilitás szimbóluma volt. Aszad távozása nemcsak saját hatalmát ingatta meg, hanem Teherán regionális befolyását is jelentős mértékben csökkentette.

Több mint hatszázezer ember halt meg a szíriai polgárháborúban - állítja a brit székhelyű emberjogi szervezet, a Syrian Observatory for Human Rights.

A 23 milliós népességből több mint a felének hontalanná kellett válnia, kényszerűségből kellett elhagynia otthonát. A legtöbben a nyugati irányba indultak, remélve, hogy ott megtalálják a békét és a biztonságot.

Ez volt a második világháború óta az egyik legsúlyosabb menekültválság, amit az orosz beavatkozás csak fokozott, Európában pedig a populista vezetők saját eszméik terjesztésére meglovagoltak.

Paul Salem, a washingtoni Közel-Kelet Intézet vezetője szerint...

Bassár el-Aszad, a szíriai elnök, egy utolsó próbálkozásként kérte az Egyesült Államok támogatását, miközben a megválasztott elnök, Donald Trump diplomáciai közbenjárását is igénybe vette. Ezt követően családjával együtt Moszkvába menekült, ahol Vlagyimir Putyin elnök személyesen biztosította számukra a menedékjogot.

2014-ben, alig néhány hónappal az ukrán forradalom kitörése után, Viktor Janukovics elnök Moszkvába menekült, miközben Aszad büszkén hangoztatta Putyinnak, hogy ő sosem hagyja el a szülőföldjét. Emlékezetes, hogy a háborús bűnökkel terhelt szerb elnök, Slobodan Milošević bukása után a családja is az orosz fővárosban keresett menedéket.