A jelenlegi kormány valódi ellenfele nem az ifjúság, hanem a tudatlanság!

A könnyűzene világában valóban volt egy különleges időszak a hetvenes-nyolcvanas évek határvonalán, amikor a műfaj valódi előrelépést mutatott, és nem csupán a táncparkettek igényeit szolgálta ki, hanem összefonódott a baloldali politikai eszmékkel és a piaci érdekekkel is. Nizalowski Attila gondolatai.

1945 májusában egy rendkívüli interjú jelent meg egy országos napilap hasábjain, amelynek keretein belül egy lelkes újságíró faggatta a neves dalszerzőt. A kérdés középpontjában az állt, hogy mikor várható végre egy új operett, és tartalmaz-e majd slágereket. Ekkoriban a világháború Európában véget ért, a tragédia nyomán hetvenmillió ember vesztette életét, az országok fele romokban hevert, és a Schaffhausen óra már nem a korábbi tulajdonosaik csuklóján pihent, akik érte pénzt adtak a boltban. Ez az eset rávilágít arra, hogy a könnyűzene valamilyen módon képes elvezetni az embert a valóság terhétől, miközben a külvilág zűrzavarából is kiszakít. Más szavakkal, az elidegenedés varázspálcájáról beszélhetünk, mintha nem is egy orákulum lenne, hanem inkább egyfajta menedék.

A szerző az interjú során kifejezi, hogy a zsidótörvények következtében hosszú időre elzárták a munkától, de most végre megtalálta a boldogságot. Fontos, hogy a könnyűzene világát ne csupán egy szabadkőműves háromszögként lássuk, ahol a tetején a titkos hatalom áll, amely finanszírozza az ikonokat, míg alul a gondolkodás nélküli tömeg helyezkedik el.

Tedd egyedivé a szövegedet: 1939-ben gróf Károlyi Józsefné megalapította a Madách művészszínházat, hogy ezzel egy különálló szigetet hozzon létre a színpadok világában, ahol a jobboldali operettek uralkodtak. Célja az volt, hogy megőrizze és támogassa a még mindig létező, de gyengélkedő kulturális értékeket, és egy új, élénk művészeti központot formáljon.

Az operettet gyakran a magyarság egyedülálló hozzájárulásának tekintik, amely téves elképzelés. Valójában a csárdás és annak előzménye, a verbunkos, szintén jelentős szerepet játszott a zenei hagyományainkban. Ezen hagyományok maradványai, mint például a huszáros mente, világszerte láthatóak különböző ünnepségeken. Sőt, Vargyas Lajos megállapítása szerint a középkorban a ballada műfajának fejlődésében és elterjedésében is kiemelkedő szerepet játszottunk.

Hallgassunk bele a ritmusba: "Kanyarog a tested, a tánc izgalma feszül... Ba ba ba bo bó, Ba ba ba ba bo bó". E műalkotást a mi másodállású bölcselőnk, hivatásos lázadónk és aszkéta ikonnak számító baloldali sufni-szerzőnk jegyzi. Megérdemli a két liter kőbányai világost, aki képes észlelni a különbséget ByeAlex kétségtelenül szavakból álló költeményében: "Húzatom agyba-főbe, beugrom a nagybőgőbe, Hajmási Péter-Pityke Pál".

A félreértés mértékét jól szemlélteti a Hobo Blues Band esete, pedig ők valódi művészek voltak. Azt gondolták, hogy Kerouac és Ginsberg nyomdokain olyan szabadságot és lázadást hoznak, amilyet még soha nem tapasztalt az ország. Az igazság viszont az, hogy a hobó szelleme mindig is jelen volt az életünkben, csak talán nem mindig vettük észre.

Moldvai Mihály, a lázadó gitáros, a 1500-as évek szeleinek sodrásában élt, és nem csupán a zenéje, hanem a személyisége is megformálta a korát. Tabán kiskocsmáinak poros padlóján, egy hamis ütemet zörgető hangszerrel megríkatta a legendás Beethovent, vagy talán csak a sors fintora folytán kinyírta, a történelem lapjain örökre megörökítve e váratlan találkozást. Mihály ruha nélkülözte a gazdagok díszét, szétszakadt, mint a társadalom, amelyből származott. Dalai tele voltak gúnyos megjegyzésekkel, a hatalom és a bőség ellen, míg a szegények fájdalmát és örömét egyaránt megénekelte. Az utca szegleteiben, ahol a szegények sorsa fonódik össze, Mihály hangja hirdette a lázadás szellemét. Egyházi dallamokat csempészett a nótáiba, ironikus módon emelve ki a vallás és a hatalom közötti feszültséget. Mindenki sejtette, hogy ezek a dallamok nem csupán tiszteletadások, hanem egyfajta provokáció is, amely arra ösztönözte a hallgatókat, hogy gondolkodjanak el a hatalom valós természetéről. Mihály nem csupán gitározott; ő volt a nép hangja, aki a dalokban rejlő igazságokkal tüzelt a lázadásra.

A könnyűzene gyökerei messzebbre nyúlnak vissza, mint a Gibson gitár megjelenése. Gyakran üres, felszínes szórakoztatásra korlátozódik, amely a valóság elől való menekülést szolgálja — még ha néha, a szesz és a szerelem utáni vágyon túl, mélyebb érzéseket is táplálunk a dalok között. Ugyanakkor a könnyűzene hatalmas politikai és ideológiai fegyverré is válhat. Olyan, mint egy vonagló kukac a horgon, amely a figyelmet vonzza, például Majka Művein keresztül.