A vidéki fiú, aki maradandó nyomot hagyott a magyar labdarúgás és a Wembley legendás történetében.
Száz évvel ezelőtt, 1925. május 4-én látta meg a napvilágot Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen vidéki származású tagja. Az olimpiai bajnok jobbhátvéd nem csupán a híres válogatott oszlopos tagjaként vált ismertté, hanem edzői és sportvezetői pályafutása során is jelentős nyomot hagyott a magyar labdarúgás történetében.
Buzánszky Jenő élete és pályafutása olyan, mint egy izgalmas regény. A Dombóvár közelében fekvő Újdombóváron látta meg a napvilágot, egy vasutas család tagjaként. A családi hagyományokat követve ő is a vasúti pályát választotta: a tisztképző elvégzése után előbb a MÁV-nál, majd a Dorogi Szénbányák kötelékében dolgozott, és egészen nyugdíjba vonulásáig hű maradt a szakmájához. Ám a munkája mellett szíve minden szegletét a labdarúgás foglalta el, amely szenvedéllyel és elhivatottsággal töltötte meg mindennapjait.
A Dombóvári Vasutasban kezdte, majd a Pécsi VSK-nál középcsatárként szerepelt, mire 1947-ben végleg letelepedett Dorogon, ahol már jobbhátvédként lett meghatározó játékos. Klubhűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 13 éven át játszott a bányászcsapatban, 330 mérkőzésen 25 gólt szerzett - mindezt védőként.
Sebes Gusztáv felfedezte benne a jövő válogatott sztárját, és 1950-ben lehetőséget adott számára a nemzeti csapatban való szereplésre. Buzánszky a legendás Aranycsapat egyetlen vidéki tagja lett, de hamarosan elengedhetetlenné vált a csapat számára: 49 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, tagja volt az 1952-es olimpiai győztes gárdának, részt vett az 1953-as londoni 6:3-as diadalban, valamint az 1954-es világbajnoki ezüstérmes csapatban is. Minden nagy sikerből kivette a részét, és minden jelentős mérkőzésen pályára lépett – így a híres berni döntőben is. Sokszor bosszankodott, ha a cipője kicsit nagyobb volt a megszokott méretnél, vagy ha a szerencse nem állt mellé egy-két megpattanó lövésnél; talán ha a sors másképp alakul, elkerülhető lett volna a nyugatnémetektől elszenvedett 3:2-es vereség.
A "Kazal" becenévre hallgató hátvéd gyorsaságáról, harciasságáról, de legfőképp játékintelligenciájáról volt híres: nemcsak védekezett, hanem bátran vitte előre a labdát, sokszor adta meg az ütemet az ellentámadásokhoz. A Buzánszky-Lóránt-Lantos hármas évekig meghatározta a válogatott védelmét.
Visszavonulása után sem távolodott el a futball világától: szakedzőként dolgozott Dorogon, Esztergomban és Budapesten, ahol nemcsak a tehetséges fiatalok képzésében vett részt, hanem komoly sportvezetői szerepeket is vállalt, többek között az MLSZ alelnökeként. Később a fiatalok nevelésére különösen nagy hangsúlyt fektetett; élménybeszámolókkal és akadémiai tevékenységekkel segítette elő a sportág népszerűsítését, ezzel is inspirálva a következő generációt.
Több rangos kitüntetést mondhat magáénak: Olimpiai Érdemérem, Köztársasági Érdemrend, Szent István-díj, Prima Primissima, valamint 2011-ben - Grosics Gyulával közösen - a Nemzet Sportolója címet is elnyerte. Nevéhez fűződik egy stadion és egy metrókocsi, emellett szobra és emléktáblája is méltó módon őrzi egy legendás korszak ikonikus személyiségének emlékét.
