Feltárták az ország legstrapabíróbb kamionját!

A legújabb DAF kamion hazánk színei, a magyar nemzeti trikolór díszítésével ragyog, ami nem csupán a jármű esztétikáját emeli ki, hanem a nemzeti büszkeséget is. Az esemény nem csupán egy bemutató, hiszen hamarosan mindenki lehetőséget kap, hogy közelebbről is megismerkedjen ezzel az izgalmas újdonsággal.
Látványos kamion gurult be nemrég a budapesti Hősök terére. Az alkalom kapcsán a olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó, Kovács "Kokó" István is tiszteletét tette. Rövid időre még a volán mögé is beült. Nem véletlenül, hiszen az ő képe is felkerült annak a félpótkocsinak a ponyvájára, amit egy vadonatúj, 480 lóerős motorral szerelt DAF XG+ vontató húz.
Az újdonság a Magyar Ökölvívók Szövetsége (MÖSZ) fennállásának centenáriuma alkalmából látott napvilágot. A szövetséget 1925. augusztus 17-én alapították meg a budapesti Park Hotel falai között. E jeles esemény tiszteletére a MÖSZ augusztus 16-án egy nagyívű, 100 mérkőzésből álló bokszgálát szervez a Hősök terén, amelyen olyan ikonikus sportolók lépnek ringbe, mint Kovács István, Erdei "Madár" Zsolt és Kótai Mihály. Ekkor bárki megcsodálhatja az újonnan érkezett kamiont is. Ha valaki azonban már előbb szeretné megtekinteni, az a ma kezdődő hajdúszoboszlói kamionos találkozón is találkozhat vele.
Ez a lenyűgöző, 13 méter hosszú és 4 méter magas országúti csoda most már nem csupán a fuvarozásban jeleskedik, hanem történeteket is mesél – hőstettekről, aranyakról és példaképekről. Az oldalán olyan ikonikus személyiségek tűnnek fel, mint Papp László, Kokó és Gedó Gyuri, a magyar boksz hőskorának megkerülhetetlen legendái! A Supernova Intertrans Facebook oldalán található információk szerint ezt a látványos kamiont a DAF magyarországi képviseletével közösen álmodták meg. A Supernova kreatív csapata készítette a látványtervet, míg a vontatót természetesen a holland gyártó biztosította.
Joggal adódik a kérdés, vajon volt-e valaha olyan ökölvívó, aki kamionsofőrként dolgozott? Bár magyar vonatkozásban nem beszélhetünk ilyen személyről, az USÁ-ban Chuck Wepner hivatásos kamionsofőrként dolgozott, mielőtt profi bokszolóvá vált volna. Nem mellesleg az ő sztorija inspirálta Sylvester Stallone-t a Rocky film megírására. A kamionozás és a bokszolás tehát nem áll olyan messze egymástól, de nyilván utóbbi csak akkor jó, ha szabályozott keretek között, a ringben történik, nem pedig valamelyik kamionos pihenőben, vagy az út szélén.