Csak annyira kell ellazítani a nyakkendőt, hogy helyet adjon a valódi élményeknek!

A pofon csak Will Smith házasságát mentette meg, a zenei karrierjét aligha

Egy rock and roll party cowboy vagyok, nem fogok Tolsztojt olvasni - szögezi le Justin Hawkins, a The Darkness énekese a Rock and Roll Party Cowboy című definitív glam-rock himnuszban. Pedig, ha olvasott volna Tolsztojt, akkor tudná, hogy egy alkotást nem feltétlenül kell három és fél percben elképzelni, vannak nagyobb formák is, akár zenében, akár irodalomban.

Bár a nagy orosz író esetleg nem áll közel a szívéhez, a Bibliát talán mégis forgatta valaha, mert a zenekar legújabb, Dreams On Toast című lemezének megjelenését bejelentő sajtóközleményében így fogalmaz: "Isten tudja, hogy amire a világnak most igazán szüksége van, az az édes rockzene... Csukják be a szemüket, lazítsák meg a nyakkendőjüket, és élvezzék a pillanatot."

Justin Hawkins tehát nem csupán a bulik fehér lovas hőse, hanem a rock and roll megújítója is, aki a világnak azt a különleges élményt kínálja, amire valójában vágyunk: egy autentikus, rock and rollra épülő szórakoztatást. Persze, könnyű lenne leírni a The Darkness-t azzal, hogy...

Egyesek csupán annyit tesznek, hogy túldimenzionálják a Queen, a Status Quo, az AC/DC, a Thin Lizzy és a Sweet stílusjegyeit. Most pedig itt van a punk hatású "The Battle for Gadget Land" és a country elemeket felvonultató "Cold Hearted Woman" is. Joggal merül fel a kérdés: vajon még releváns-e a The Darkness? Hiszen a 2003-as "Permission to Land" debütáló albumukkal inkább csak egy furcsa gegnek tűntek az akkori zenei tájban.

A lemez váratlanul a brit albumlista csúcsára tört, és noha 2004-ben elnyerték a legjobb brit albumnak járó Brit Awardot, a produkció mégis úgy hatott, mintha a Muppet Show humoros zenekarát látnánk színpadon. Különösen emlékezetes volt, amikor Justin Hawkins, az együttes énekese, lenyűgöző falzett énekét előadva, kicsit rendezetlen fogsorával együtt bűvölte el a közönséget.

2006-ban, három évvel a debütáló, nagy sikerű albumuk megjelenése után a zenekar feloszlott, de 2011-ben váratlanul újra összeálltak. Azóta folyamatosan szórakoztató glam-kabaré lemezeket adnak ki, és igazi vicces vintage-rock formációvá váltak. Fesztiválokon igazi közönségcsalogató műsoraikkal készítik elő a terepet a legnagyobb sztárok előtt.

És bár a rock and roll a legjobban megtervezett dolgok közé tartozik, mégis tele van véletlenekkel. Történt ugyanis, hogy Taylor Swift tavaly szeptemberben a New York-i US Openen, (Travis Kelce-szel együtt) énekelni kezdte a hangszórókból hirtelen felcsendülő The Darkness-slágert, az I Believe In A Thing Called Love-ot, és persze a kis videók azonnal felkerültek a közösségi oldalakra.

Csupán ennyi volt szükséges ahhoz, hogy a dal több mint húsz év elteltével ismét felkerüljön a slágerlistákra, és mindenki érdeklődéssel várja az éppen csak formálódó Dreams on Toast albumot.

A lemez már megjelent, és az első hallgatás alkalmával azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy egy igazi, szórakoztató glam-rock élmény vár ránk, tele izgalmas fordulatokkal. Nem csupán a "The Battle for Gadget Land" punk-rock hangzása miatt, hanem azért is, mert a dalban egy meglepő rap-betét is felcsendül. A leglenyűgözőbb az egészben, hogy a The Darkness mesterien hozza a stadion-rock esszenciáját, és Dan Hawkins, Justin Hawkins testvérének lélegzetelállító szólói is méltán kapják meg a figyelmet.

A The Longest Kiss albumon található Queen-parafrázis tankönyvi precizitással idézi meg a zenekar stílusát, de az igazi meglepetés a Weekend in Rome szám, amely filmzenés hangzásával és a hatvanas évek olasz táncdalaival teli atmoszférájával ragadja meg a figyelmet. Az utazás egy bédekker-szerű, giccses bevezetővel kezdődik, mely a kanyargó Tiberis folyóra emlékeztet, majd fokozatosan felfedi az énekes titkos álmát, amelyben az olasz riviéra romantikája és a napsütötte városok varázsa elevenedik meg.

A második versszaknál már egyértelművé válik, hogy a dolgok nem éppen úgy alakulnak, mint ahogyan azt egy San Remo-i táncdalfesztivál színpadán elképzelnénk. Már a repülés sem ment simán, hiszen a gép váratlan turbulenciába ütközött. A "Dreams on Toast" egyfajta szenvedélyprojekt, amelyet bátran hallgathatunk, akár a Háború és béke két fejezete között, mint egy kellemes szünetet a komolyabb olvasmányok között.