Donald Trump tervezi, hogy újjáéleszti az Alcatraz börtön legendáját, újra megnyitva a híres börtönt, amely a múltban a legkeményebb bűnözők otthona volt. Az ötlet célja, hogy a látogatók számára egy különleges, interaktív élményt nyújtson, amely bemutatj
Ebből botrány lesz: az Arsenal korábbi játékosa nem adná meg a tiszteletet Szoboszlai Dominikéknak
Az amerikai elnök vasárnap a Truth közösségi platformon közzétett egy bejegyzést, amelyben arra kérte a Büntetés-végrehajtási Hivatalt, hogy indítsa újra az Alcatraz börtön működését, és alakítsa át azt "Amerika legveszedelmesebb és legagresszívebb bűnözőinek fogva tartására" - számolt be róla a CNN.
"Utasítom a Büntetés-végrehajtási Hivatalt, hogy az Igazságügyi Minisztériummal, az FBI-jal és a Nemzetbiztonsági Hivatallal együtt nyissák meg újra a jelentősen kibővített és átépített ALCATRAZ-t, ahol Amerika legkegyetlenebb és legerőszakosabb bűnözőit helyezik el. Nem leszünk többé bűnözők, gengszterek és bírák túszai, akik félnek elvégezni a munkájukat, és nem engedik, hogy eltávolítsuk azokat a bűnözőket, akik illegálisan érkeztek az országunkba" - írta Donald Trump a bejegyzésben, majd kiemelte, hogy az Alcatraz újranyitása a törvény, a rend és az igazság egyfajta szimbólumaként szolgálna az elképzelései szerint.
Később az elnök a Fehér Házban az újságíróknak már azt nyilatkozata a poszt kapcsán, hogy "ez csak egy ötlet" volt, amelyet azok miatt a bírák miatt fogalmazott meg, akik biztosítani akarják, hogy a kitoloncolt bevándorlók megfelelő eljárást kapjanak. Arra panaszkodott, hogy szerinte ezek a "radikalizálódott bírák" azt szeretnék, hogy mindenki, aki illegálisan tartózkodik Amerikában az bírósági tárgyaláson vegyen részt. Trump szerint ez több millió tárgyalást jelentene.
Az Alcatraz, a San Francisco partjainál elhelyezkedő titokzatos sziget, híres börtönéről ismert, amely szinte legendás hírnévnek örvendett. Közel három évtizeden át működött, ám a működtetése olyan költséges volt, hogy végül 1963-ban bezárták kapuit. E hírhedt intézmény arról vált ismertté, hogy szinte lehetetlen volt innen megszökni – mégis, akadtak olyan merész szökési kísérletek, amelyek felkeltették a közvélemény figyelmét. A Büntetés-végrehajtási Hivatal adatai szerint Alcatraz üzemeltetése háromszor annyiba került, mint bármely más szövetségi börtön, ezzel is fémjelezve a hely különleges státuszát a büntetés-végrehajtás világában.
A CNN megkeresésére Nancy Pelosi, a képviselőház korábbi elnöke, a kaliforniai demokrata párti politikus reagált, akinek a körzetében található az Alcatraz. Szerinte nem lehet komolyan venni Trump ötletét.