Egy órán belül három hatalmas gigapontyot akasztott a tiszai horgász: "Ez az éjszaka örökre bevésődik az emlékeim közé."

Egy órán belül háromszor repítette mennybe a horgászt a Tisza. A gigapéldányok végül épségben visszakerültek a folyóba.
Pásztor Dominik július 19-én egy felejthetetlen éjszakát töltött el a Tisza partján, kedvenc vízén. A Pecaverzumnak adott interjújában elárulta, hogy álmában sem merte volna remélni, hogy mindössze egy óra leforgása alatt négy kapásból három óriási pontyot sikerül kifognia a Szolnok alatti szakaszon. Az élmény valóban varázslatosnak bizonyult, és Dominik szívében örökre megmarad.
Az első zsákmány 9,3 kilós volt. Ezt nem sokkal később egy személyes tiszai rekord (egy 15,3 kilós ponty) követte. Az igazi meglepetés azonban csak ezután jött: 10 percen belül újabb kapitális példány akadt horogra: a 16,38 kilós hal új csúcsdöntést jelentett a szerencsés horgász számára.
A Tisza azon a területén nem létezik felső méretkorlátozás a pontyokra, így Dominik akár mindhárom fogott példányt is haza vihette volna. Ám végül úgy döntött, hogy inkább visszaengedi őket a vízbe.
"Ez az éjszaka örökre bevésődik az emlékeimbe" - osztotta meg élményeit a szerencsés horgász, akinek sikerült egy 20 milliméteres bojli és egy 14 milliméteres pop-up csalival megfognia három hatalmas halat.