Európa új korszak küszöbén áll, de ki lesz az, aki igazán hasznot húz ebből a változásból? - G7 - Gazdasági történetek érthetően
A szöveget így alakítanám át: (Az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójaként dolgozó szerző a Zéróosztó című rovatunkban, amely a G7 elemzői szegletét képviseli, osztja meg gondolatait.)
Donald Trump második elnöki ciklusa nem csupán az Egyesült Államok politikai táját formálta át, hanem Európa számára is új stratégiai kihívások elé állította a kontinenst. Az Európai Uniónak már nem elég csupán a határain belüli orosz-ukrán konfliktusra reagálnia; figyelembe kell vennie, hogy egykori közeli szövetségesei megváltoztatták céljaikat. Ezért az öreg kontinensnek elengedhetetlenné vált, hogy saját kezébe vegye sorsát a védelmi kérdések terén is.
Jól illusztrálja ezt a trendet a június végi NATO-csúcs, ahol a katonai tömörülés - elég ambiciózus - új célként a jelenlegi 2 százalékról tíz éven belül 5 százalékra akarja növelni a GDP arányában a védelmi kiadásokra fordított összeget. Ez az elképzelések szerint 3,5 százalékban a katonai kiadásokhoz szorosan kötődő tételeket takarna, míg további 1,5 százalékot a kiegészítő területekre - mint például biztonsági rendszerek, kiberbiztonság, infrastruktúra - lehetne fordítani. Összehasonlításképpen, az USA az éves GDP-jének 3,4 százalékát, Oroszország pedig 6,7 százalékát költi katonai célokra.
Az új, hosszú távú 5%-os célkitűzés szervesen illeszkedik a korábban bejelentett kezdeményezésekhez, mint például az Európai Védelmi Alap (EDF), a ReArm Europe/Készenlét 2030 program, a SAFE eszköz, amely az európai biztonságot hivatott erősíteni, valamint a német kormány által létrehozott speciális alap, amely az infrastruktúra fejlesztésére és zöld projektek támogatására fókuszál a következő 12 év során, mindezt pedig az adósságfékszabályok keretein kívül.
Várhatóan hatalmas pénzeső hullik tehát a jövőben a védelmi iparágban tevékenykedő cégekre az európai stratégiai autonómia jegyében, ami nemcsak a politikai prioritásokat alakítja át, hanem a befektetési piacot is hosszú távon befolyásolja. A repülőgép- és védelmi ipar (A&D, azaz Aerospace & Defence) korábban relatíve kicsi és kevésbé követett terület volt, azonban mára reflektorfénybe került. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke nem kevesebbet mondott egy júniusi beszédében, mint hogy a zöld technológiák mellett a védelmi ipar Európa stratégiai iparága, és a védelmi képességet közjószágnak tekinti. Az utóbbi években egyre több új befektetési alap, valamint ETF (indexkövető részvényalap) is megjelent, amelyek dedikáltan az európai védelmi iparágba fektetnek be, és ezek az alapok több milliárd eurónyi beáramlást könyvelhettek el csak az utóbbi egy évben.
A védelmi ipar számára kedvező irányú változások a működési környezetben már korábban megjelentek a piacon, ahol a trendek hatására az árazás is módosult. 2024 során a védelmi szektor kiemelkedett a többi iparág közül, hiszen közel 46%-os növekedést ért el, ami messze meghaladta a piaci átlagot. Érdekes módon a STOXX Europe 600 Index legjobban teljesítő részvényei között a második és a hetedik helyezett is a védelmi iparból érkezett, mindkettő több mint 100%-os hozammal büszkélkedhetett.
Az idei teljesítmények hasonló tendenciát mutatnak, mint a tavalyi évben, hiszen a védelmi ipar továbbra is kiemelkedően teljesít a többi szektorhoz képest. A légiiparral együtt vizsgálva, ez a bővebb iparág idén jóval 50 százalék feletti hozamot produkál, ami jelentősen meghaladja az ipari vállalatok és az európai részvénypiac átlagos teljesítményét. Érdemes megemlíteni, hogy a STOXX Europe 600 Index legjobban teljesítő részvényeinek listáját félidőben három hadiipari vállalat vezeti, és a kilencedik helyen is az iparág egyik jelentős szereplője található.
Ez a nagymértékű árfolyam-emelkedés az egyes cégek, valamint az iparág átlagának értékeltségén is megmutatkozik. A hét legnagyobb kapitalizációjú védelmi vállalat P/E alapú értékeltsége jócskán megemelkedett az elmúlt öt év során, viszont kiugróan magas értékeltségen (40 feletti mutató) csak két szereplő forog.
Ha a hét szereplő átlagos értékeltségét vesszük alapul, világosan látható, hogy az iparág felértékelődése két jelentős esemény hatására következett be. Az első ilyen esemény az orosz-ukrán háború kitörése volt, amelyet követően a korábban kedvezőtlen árazású részvények hirtelen prémiumos forgalomba kerültek. A második mérföldkő pedig Donald Trump beiktatása volt az év elején, amely után a fokozatos áremelkedés következtében a prémium mértéke 50%-ról drámaian megduplázódott.
Ezek a geopolitikai átalakulások várhatóan jelentős bevételnövekedést és profitbővülést generálnak. Az elemzők jelenleg az európai piacon átlagosan évi 4%-os profitnövekedésre számítanak a következő három évben, míg a védelmi iparág esetében ez a szám már meghaladja a 20%-ot. Az árazási trendek és a jövőbeli profitbővülési kilátások alapján úgy tűnik, hogy...
a befektetők úgy tekintenek a védelmi iparágra, mint egy új növekedési sztorira.
Ilyen szintű értékeltség mellett már alig marad lehetőség a "hibázásra". Ahhoz, hogy az iparág képes legyen "belenőni" ebbe a magas értékeltségbe, több kulcsfontosságú feltételnek is meg kell valósulnia: egyrészt elengedhetetlen a nemzeti kormányok és az EU hosszú távú politikai elköteleződése a védelmi kiadások növelése iránt (ez jelenleg kedvezőnek tűnik), másrészt a források jelentős részét európai gyártásra kell fordítani, és a kiadások többségét is dologi jellegű költségekre célszerű összpontosítani.
Ami a vállalatokat illeti, nekik illene szállítaniuk a beárazott profitnövekedési várakozásokat, amihez elengedhetetlen a mérethatékonyság javulása. Ez nemcsak a nagyobb megrendelésekből, mérethatékonyságból és a profitmarzsok emelkedéséből származhat, hanem iparági konszolidációból, határokon átívelő vállalati felvásárlásokból is, ami több iparági elemző szerint szükséges feltétele a jó eredményeknek. Mindenesetre több vállalat már elkezdte az együttműködést közös projekteken keresztül, hogy az új védelmi eszközök ne csak nemzeti, hanem akár európai szinten is használhatók, kompatibilisek lehessenek.
A védelmi képességek fejlesztésének fókuszba kerülése során egyre inkább előtérbe kerül a fenntarthatóság kérdése is. Számos fenntarthatósági kritériumrendszer és megközelítés létezik, amelyek az abszolút kizárás elvére alapozva az egész védelmi szektort, valamint az összes hadiipari vállalatot kizárták a potenciális befektetések köréből.
Az utóbbi időszakban azonban ez a helyzet fokozatosan átalakul. Az angol pénzügyi felügyelet márciusban közzétett közleményében hangsúlyozta, hogy "fenntarthatósági irányelveink nem zárják ki a védelmi szektorba való befektetéseket vagy azok finanszírozását." Hasonlóan a korábban említett Lagarde-idézethez, egyre több európai politikai vezető nyilatkozik arról, hogy a védelmi képesség valójában közérdekű szolgáltatás, amely elengedhetetlenül fontos mind az állami szektor, mind a magánvállalkozások számára.
Egyre inkább elterjedt az a felfogás, miszerint a védelmi ipar nem csupán a nemzetbiztonság védelméről szól, hanem a gazdaság ellenálló képességének egy fontos mutatójává is válik, sőt, a jövőbeli növekedés alapköve is lehet. Az Európai Bizottság legutóbbi közleményében hangsúlyozza, hogy a védelmi iparba irányuló befektetések miként felelhetnek meg az Európai Unió fenntartható pénzügyi információk közzétételéről szóló rendeletében (SFDR) lefektetett "fenntartható befektetés" kritériumainak.
A fenntarthatósági szempontokat komolyan mérlegelő befektetők tehát egyre inkább arra ösztönözve érzik magukat, hogy újragondolják a védelmi iparral kapcsolatos hozzáállásukat.
Mint minden befektetési történet esetében, itt is számos kockázat rejlik. Az egyik legfontosabb kérdés talán az, hogy ki fogja finanszírozni ezt az egész programot, és milyen forrásokból. A szóban forgó 650 milliárd eurós kezdeményezés teljes mértékben a nemzeti költségvetésekre támaszkodik, hiszen az Európai Bizottság lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a GDP 1,5 százalékának megfelelő mértékben túlköltekezzenek. Ez a haladék a 3 százalékos hiánycélon felül érvényes, amennyiben a pénzeszközöket védelmi célokra fordítják.
Ez gyakorlatilag hitelfelvételt és adósságnövelést jelent, ám jelenleg egyedül Németországnak és Svédországnak van erre fiskális tere, a többi ország eladósodottsága és a költségvetési hiányok fenntarthatósága kérdésessé teszi ezt. Ráadásul, ha mindez a nemzeti költségvetések terhére megy, akkor valamire kevesebbet kell költeni, így erős politikai elköteleződés is szükségeltetik. Ennek kapcsán az elemzők többsége arra számít, hogy valamilyen közös kötelezettségvállalás mindenképp kell majd a finanszírozáshoz, és a privát szektort is mindenképpen be kell vonni.
Egy újabb kihívásként merül fel, hogy az európai védelmi ipar jelenleg nem képes minden igényt kielégíteni. Elemzői becslések szerint a kontinens védelmi kiadásainak 50-60%-a külföldi forrásokból származik. Az európai stratégiai autonómia célja tehát az, hogy minél nagyobb mértékben hazai gyártású eszközökkel lássák el a kontinens védelmi rendszerét, ezzel csökkentve a külső beszállítók, különösen az Egyesült Államok, befolyását. Emellett lényeges, hogy a gazdasági és innovációs hatások is itt, Európában jelenjenek meg, hozzájárulva a jövőbeni fejlődéshez.
Piaci szempontból a méretgazdaságosság már korábban is szóba került, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az innovációs képességek, valamint a befektetési és finanszírozási ökoszisztéma fejlesztésének jelentőségét sem. Míg az Egyesült Államokban az elmúlt két évtized során olyan innovatív védelmi vállalatok bukkantak fel, mint a 300 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező Palantir, illetve a 2017-ben alapított, de már 30 milliárd dollárra értékelt Anduril, addig Európának nem sikerült hasonlóan jelentős védelmi startupokat létrehoznia. A kontinensen csupán néhány, a védelmi iparban működő vállalat érte el a 100 milliárd eurós piaci kapitalizációt, ami arra utal, hogy az innovációs potenciál és a finanszírozási lehetőségek terén jelentős lemaradásban vagyunk.
Európa a hidegháború utáni évtizedek békéjének időszakában meglehetősen alacsony szinten tartotta védelmi kiadásait, jóval a szükséges szint alatt. Jelenleg azonban a geopolitikai feszültségek növekedésével elkerülhetetlenné vált, hogy jelentős fiskális intézkedéseket hozzanak a hiányosságok pótlására. Amennyiben a politikai akarat megmarad, ez a helyzet egy hosszú távú tendenciát indíthat el, amely végre lehetőséget adhat egy régóta várt európai növekedési történet kibontakozására a befektetők számára. Ezt a fejlődést érdemes figyelemmel kísérni itthon is.
