Elfeledett Székelyföld egyik legrégibb öröksége | Színes tájak világa
A székelyföldi állattartáshoz kötődő egyik legrégebbi hagyomány volt, hogy Szent György napján indultak a legelőkre a szarvasmarha-csordák, juhnyájak. Ez a szokás viszont mára elveszett, a hagyományos állattartó életforma már a múlté, írja a Székelyhon.
Baróti Lajos, a Hargita Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke a lapunknak adott interjújában megosztotta, hogy még néhány évtizeddel ezelőtt minden székelyföldi faluban természetesnek számított, hogy Szent György napján kezdték el a csordák és nyájakat kihajtani a legelők zöldellő területeire. Az alábbi galériánkban látható hagyomány azonban ma már csupán egy nosztalgikus emlék, amely a múlt szép pillanatait idézi fel.
Emlékezetemben élénken él az az idő, amikor 1999-ben megalakult az egyesület, és a gazdasági struktúrák még akkor is a legeltetés hagyományos formáira épültek. Huszonéve az állattartás túlnyomórészt a régmúlt idők szokásait követte: a nyári hónapokban a szarvasmarhák és juhnyájak szabadon legeltek a dús réteken. Ezeknek a csordáknak és nyájaknak a megszervezése, valamint a legeltetés koordinálása különösen szép kihívást jelentett abban az időszakban. Ám a globalizációs folyamatok hatására az erdélyi gazdálkodás arculata is jelentős átalakuláson ment keresztül.
A kistermelők helyzete egyre inkább megnehezedett, és azt gondoltuk, hogy ha nagyobb gazdaságok alakulnak ki, az előnyösebb lesz. Az uniós csatlakozás előtti felkészülési időszakban minket is arra képeztek, hogy ezt az üzenetet közvetítsük a gazdák felé: az átalakulás, az átmenet az egyről a kettőre egy fokozatos és szép folyamat lesz. Azonban amint az ország belépett az Európai Unióba, hirtelen a mélyvízbe dobtak minket. Azonnal fejest kellett ugrani a különböző projektekbe. Csak azok a gazdaságok maradtak életképesek, ahol a gazdáknak legalább száz tehene volt. Ma is van egy bizonyos minimális állatlétszám, de már nem a régi, hagyományos legelőkön.
„Tedd különlegessé a mondandódat!” – javasolta Baróti Lajos.
Rávilágított arra, hogy az állatvilág is jelentős változásokon ment keresztül; a jelenlegi, intenzívebb fajták már nem képesek alkalmazkodni az erdei talajszerkezethez és a természetes, mozgásigényes legeltetési módszerekhez. A hagyományos állattartási gyakorlatok szinte teljesen eltűntek a modern gazdasági működésből. Ennek következtében a legelők állapota is drámaian romlott, sok helyen használhatatlanná váltak. Csupán néhány helyen lehet észlelni, hogy a legelőket karbantartják és tisztítják. Az egyesületi elnök felhívta a figyelmet arra, hogy bár vannak olyan gazdálkodók, akik még folytatják a legeltetést, és úgy alakították ki farmjaikat, hogy az istállók körül helyezkedjenek el a legelők, így lehetővé téve az állatok természetesebb életformájának megőrzését, de sajnos ezek a gazdaságok csupán a kisebbséget képviselik.
Mint arról korábban írtunk, mesefalu lett Erdély legnyugatibb székely végvára, egy székelyföldi templom alatt pedig nem is olyan régen aranykincseket találtak.
