Egy magyar újságíró a kelet-ukrajnai frontra látogatott, ahol fáradt és elégedetlen katonákkal folytatott beszélgetést.
Többen megosztották aggodalmaikat azzal kapcsolatban, hogy a létszámhiány és a rotációs problémák miatt rendkívül megterhelő a helyzet. A pszichés terhek ellenére azonban mindannyian eltökélten küzdenek, és nem hajlandók feladni a harcot.
Vörös Szabolcs, a Heti Válasz újságírója, nemrégiben Harkiv környékén tett látogatást, ahol egy gyalogsági lövészkiképzés eseményeit figyelte meg. Emellett a donbaszi front mögött szolgáló tüzérekkel és harckocsizókkal is beszélgetett, hogy első kézből szerezzen információkat a harcok valóságáról és a katonai élet kihívásairól.
A lövészkiképzésre kijelölt gyalogsági raj nem újonnan érkezett katonákból áll, hanem tapasztalt harcosokból, akik a frontról visszatérve végzik el a felkészítést. Ezek a katonák különféle fegyverekkel gyakorolnak, köztük az ukrán UAR-15-ös gépkarabéllyal, a belga FM Minimi géppuskával, az amerikai M2 Browning nehézgéppuskával, valamint a szovjet RPG páncéltörő gránátvetővel.
Motivált és jó gyalogost egyre nehezebb toborozni, életkorilag huszonévesektől a negyven pluszosokig tart a vertikum. A rekord egy 58 éves katona volt.
A frissen képzett katonák legfontosabb küldetése, hogy amint visszatérnek a harctérre, megőrizzék pozícióikat és új állásokat alakítsanak ki.
Vörös Szabolcs a donbaszi front közelében találkozott olyan tüzérekkel, akik már 2019 óta, sőt, néhányan 2022 óta is részt vesznek a harcokban. "Ez már egy teljesen más háború" – osztotta meg tapasztalatait az egyik katona. "A legnagyobb különbség az, hogy az oroszok azóta komolyabb harcászati tudásra tettek szert."
Az interjúalanyok, amíg éppen nem a löveg védelmét látják el ketten, a közeli falu otthonaiban húzzák meg magukat, várva, hogy mikor hívják őket a csatába.
A tüzérség mostanra a legnagyobb biztonságot nyújtó szolgálati helynek számít, bár a gyalogságba való áthelyezés kockázata mindig fennáll. Itt valóban titánok küzdenek egymással, és teljesen másfajta képességeket igényel, mint amit mi a mindennapi munkánk során használnánk. A hiányosságok is jelentősek; előfordul, hogy az újonnan odarendeltek fele dezertál: sokan inkább otthon rejtőzködnek, külföldre menekülnek, de akadnak, akik visszatérnek, míg mások a börtön kemény valóságát választják.
"A legmegdöbbentőbb talán az, hogy a háború vége még mindig a távolban lebeg, mint egy ködös ábránd. Néha felmerül bennünk a gondolat, hogy talán jobb lenne mindent hátrahagyni, hiszen a mentális terhek rendkívül nehezek. (...) Ha lenne elég ember, akit folyamatosan cserélhetnénk, akkor talán több időt tölthetnénk otthon. De sajnos nincs ilyen lehetőség, így itt maradunk," mondta az egyik társunk.
Szerinte "nem igaz, hogy Ukrajna kifogyott volna az emberből. Csak nem hajlandók jönni."
Egy harckocsizós arról beszélt, hogy nincs jövője a harckocsizásnak: "Túl nagy és túl könnyű célpont vagyunk. Két 500 dolláros drón el tud pusztítani egy többmilliós járművet."
A jövőről a harckocsizók azt mondták: "Nem látszik, hogy a háború vége felé haladna. Minden egyre csak rosszabb és rosszabb. Az oroszoknak több embere és több erőforrása van. Nekünk az állam alig ad valamit. Önkéntesektől vannak FPV drónjaink, járműveink."
Sokan kifejezték elégedetlenségüket a kormányzati korrupcióval kapcsolatban, és aggodalmukat fejezték ki a rotáció hiánya, valamint a szabadság korlátozottsága miatt.
A beszámolójuk alapján körülbelül hat hónapja nem érkezett újabb katona a csapatukhoz, az önkéntesek 2022 és 2023 folyamán csatlakoztak. "De mi kitartunk, ameddig csak szükséges. Harcolunk a végsőkig."
A teljes cikk elérhető itt. Korábbi podcastunkban Nyilas Gergely újságíróval beszélgettünk, aki szintén tapasztalatokat szerzett a kelet-ukrajnai fronton; ezt a beszélgetést itt tekinthetik meg:
