Japán varázslatos élménye: a nyíregyházi diákok aranyos origami darvai Hiroshimában.
Életre szóló élményekkel gazdagodott a felkelő nap országában, ahol a tradicionális kultúra és a modern életstílus harmonikusan egyesül. Japán örökre belopta magát Domokos Andrea nyíregyházi pedagógus szívébe, aki felfedezte a szigetország varázsát. Tokió nyüzsgő utcáin sétálva, Kioto történelmi templomait csodálva, Nara nyugalmas parkjában találkozva a szabadon bóklászó szarvasokkal, valamint Hiroshima fájdalmának és újjászületésének tanújaként - mindezek a helyszínek maradandó nyomot hagytak benne.
Több ismerősöm már bejárta Japánt, és bár sok izgalmas beszámolót hallottam tőlük, sosem éreztem, hogy nekem is egyszer el kéne jutnom oda. Számomra mindig is elérhetetlen álomnak tűnt. Áprilisban azonban a testvérem meglepett egy különleges névnapi ajándékkal: egy tíznapos japán kalanddal! Nem utaztam egyedül, a testvérem, a párja és a kisfiuk is elkísértek az útra - mesélte Domokos Andrea, felidézve az utazás történetét. A fő célunk a Fuji hegy megmászása volt, de sok más csodás helyet is terveztünk felkeresni. Az első nagy próbatétel a tizenkilenc és fél órás repülőút volt. Mivel a repülés a szenvedélyem, ez a hosszú út szinte észrevétlenül eltelt. Tokióba dél körül érkeztünk, így még aznap fért bele egy látogatás a Kapibara kávézóba, ahol három aranyos kapibarával tölthettük az időt: simogathattuk, etethetjük őket és persze rengeteg fotót készíthettünk. Másnap folytattuk felfedezőutunkat a fővárosban, és felmentünk a Tokyo Skytree csúcsára, amely a maga 451 méterével Tokió legmagasabb kilátója. A város lenyűgöző panorámája tárult elénk. Ezután átsétáltunk a Shibuya Sky-hoz, egy nyitott kilátóhoz, ahonnan megcsodálhattuk a Shibuya crossing nyüzsgését. Ez a világ legforgalmasabb gyalogos átkelőhelye, ahol óránként körülbelül 100 ezer ember kel át! Az élmény felülmúlhatatlan volt!
Japán - ahol a szentélyek mint gyönyörű ékkövek ragyognak a tájban.
A következő állomásunk a Sensō-ji szentély volt, amely lenyűgöző szépségével varázsolt el minket. Akkor még nem sejtettük, hogy Japánban a szentélyek szinte egymás sarkában állnak, és alig száz méterenként találunk egy újabb csodát. Ahogy telt az idő, és egyre több szentélyt fedeztünk fel, szinte észrevétlenül sétáltunk el mellettük, annyira hozzászoktunk már a látványhoz.
Másnap hajnalban indultunk el, és busszal vitt minket a Fuji hegy ötödik alaptáborába, amely 2000 méter magasan fekszik. Itt kezdődtek a túrák a hegy csúcsára. Öt tapasztalt hegyivezető kíséretében vágtunk neki az alaptáborig vezető 5 km-es útnak, amely 1400 méteres szintemelkedéssel járt. A terep nem volt könnyű, hiszen a vulkáni hamu apró kaviccsal keveredve csúszós volt, és sokszor szikláról sziklára kellett másznunk, így a haladásunk lassúra sikeredett. Ezen a magasságon megpihentünk egy hegyi kunyhóban, majd hajnali fél 3-kor folytattuk utunkat a csúcs felé. A csúcs 3776 m magas, és a célunk az volt, hogy időben érjünk fel, hogy láthassuk a napfelkeltét a felkelő nap országában. Ahogy közeledtünk a célhoz, a látóhatáron már derengeni kezdett a nap fénye. Ez a pillanat már önmagában is felemelő érzés volt, alig vártam, hogy felérjünk, és láthassam, ahogy a nap előbújik a horizont mögül. A csúcsra érkezve azonban egy hatalmas felhő borult ránk, így a várva várt csoda elmaradt, de így is leírhatatlan élmény volt a szent hegy tetején állni. A japánoknak van egy mondásuk: "Bolond, aki egyszer nem mássza meg a Fujit, de bolond az is, aki kétszer." Ennek fényében, amikor meséltük a japánoknak a túránkat, elismerő pillantásokat és dicsérő szavakat kaptunk, ami még büszkébbé tett a teljesítményünkre, hogy ezt mi megvalósítottuk!
