Örömteli hír érkezett a MÁV-tól: A vágányzár megszűnt Rákosrendezőnél, így a vonatok ismét zavartalanul közlekednek.

Befejeződött a vágányok felújítása Rákosrendezőn, így az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon ismét a korábban megszokott menetrend szerint járnak a vonatok - írta a 24-hu-hoz eljuttatott közleményében a MÁV, amelyben arról is írnak, hogy a pályafelújítás a szolgáltatások bővítését is lehetővé tette. Eszerint július 28-tól ezeken a vonalakon is bővítik a hajnali és az éjszakai közlekedést, újabb "bulijáratokat" kínálnak a hétvégi esti, éjszakai programokon résztvevők hazajutásához.
A Rákosrendezőn végrehajtott öt hetes karbantartási projekt célja az volt, hogy a közlekedés megbízhatóságát és kiszámíthatóságát javítsa az esztergomi, valamint a váci és veresegyházi vonatok menetrendjében. A munkálatok során több mint másfél kilométernyi vágányt újítottunk fel, közel egy tucat váltót cseréltünk, és 800 méteren ágyazatrostálást végeztünk. Ezen kívül síneket, betonaljakat és talpfákat is kicseréltünk, valamint a felsővezeték-hálózat egy része is megújult. Az augusztus és szeptember végére tervezett éjszakai váltó- és vágány-utószabályozási munkák befejezése után a pálya 1500 méteren 80 km/órás sebességgel lesz járható. Ezzel megszűnnek a korábbi, több perces késéseket okozó sebességkorlátozások, és a MÁV tájékoztatása szerint már most is érezhető a változás: a megújult szakaszon a vonatok közlekedése sokkal simább, az utazás pedig kényelmesebb és egyenletesebb lett.
Hétfőtől újra megnyílik a Teleki Blanka utca és Szegedi út kereszteződésénél található vasúti átjáró az autósok számára is. A pályakarbantartás ideje alatt, néhány napra kivéve, a kerékpárosok és gyalogosok eddig is zavartalanul használhatták az átjárót.