Joshi Bharat a bábszínészet világából emelkedett ki, és mára már az egyik legismertebb személyiséggé vált, aki különleges tehetségével és kreativitásával hódította meg a közönséget.

Jelenleg podcastot készít és YouTube-videókat gyárt, és elégedettséggel tölti el a szakmai pályafutása.

Pályafutását a Bábszínház színpadán indította, ahol a saját intuíciójára támaszkodva, a legmegfelelőbb időpontban lépett tovább, felfedezve ezzel új, eddig ismeretlen irányokat. Ma már a magánélete is újra a helyén van, hiszen eljegyezte kedvesét, Virágot, akivel boldog közös jövőt terveznek.

Több mint egy évtizeden át bábszínészként tevékenykedett, de miért döntött úgy, hogy elhagyja ezt a különleges mesterséget?

- A rendszerváltást követően rengeteg változás történt az országban és ez a színházat is érintette, az ideiglenesen kinevezett igazgató úgy döntött, hogy a színész-rendezőasszisztensi szerződésemet ügyelői pozícióra módosítja. Szó se róla, az ügyelő rendkívül fontos szerepet tölt be a teátrum működésében, hiszen ő felel az előadások zavartalan lebonyolításáért. Ez a pozíció azonban azzal járt volna, hogy háttérbe kell szorítanom az előadói munkát, ami számomra elképzelhetetlen volt, hiszen én a színpadon érzem magam igazán otthon. Így végül azt mondtam, hogy ezt nem vállalom.

Még a bábszínházas korszakában volt, hogy a tévézés világába is belekóstolhatott, úgy tudom, Vitray Tmás csinált önnel először interjút. Ez hogy történt?

Én a bábszínház mellett párhuzamosan tartottam előadásokat Indiáról és az egyik előadásom híre eljutott a Vitray Tamáshoz is, aki úgy döntött, hogy meghív a Terefere című műsorába. Még arra is emlékszem, hogy a Friderikusz Sándor készítette velem az előinterjút. A műsorban való szereplésem több részből állt, elmeséltem, hogy jöttem Magyarországra és beszéltünk a bábszínházról, majd előadtam egy produkciót is egy marionett figurával. A műsor végén pedig egy minimálisan az ezotériát is belecsempésztük a beszélgetésbe, persze csak nagyon kezdő szinten, például szót ejtettünk a tenyérjóslásról. Emlékszem, lement az adás és másnap reggel már csöngettek nálam, az emberek kinyomozták, hol lakom és találkozni akartak velem, szerették volna ha nekik is jósolok.

A szocializmus időszakában az ezotéria sokak számára tiltottnak, sőt tabunak számított. Az emberek gyakran csak suttogva beszéltek róla, hiszen a hivatalos ideológia nem tűrte a spirituális vagy alternatív megközelítéseket. Mégis, a titkos körökben és a magánbeszélgetések során sokan próbálták megosztani az ezoterikus tudást, keresve a mélyebb értelmet a világban. Az ilyen jellegű érdeklődés gyakran rejtve maradt, és csak a bátorabbak mertek foglalkozni vele, kockáztatva a hatalom figyelmét.

Az indiai gyökereim miatt az emberek hajlamosabbak voltak megértően tekinteni rám, de sajnos én is csak a téma felszínére tudtam tapintani. A szocializmus időszakában az ezotéria nyílt tárgyalása szinte lehetetlenség volt, hiszen áltudománynak minősítették, és komoly következményekkel nézhetett szembe bárki, aki ezt a kérdést a középpontba állította. Ennek ellenére, a háttérben, félhomályban egy élénk szellemi pezsgés alakult ki. Az évek előrehaladtával azonban egyre inkább lehetőség nyílt arra, hogy nyíltan beszéljünk erről a különleges világról. 1988-ban megjelent egy könyvem „Tenyérjóslás” címmel, amelyet egy társszerzőmmel közösen írtunk. Ez a mű óriási sikert aratott, hiszen a második világháború óta ez volt az első olyan kötet Magyarországon, amely az ezotéria rejtelmeivel foglalkozott. Két hét leforgása alatt több mint százezer példányban kelt el.

1993-94 körül elhagyta a bábszínház világát, amely gazdag élményekkel és kreatív kihívásokkal teli időszak volt számára. Ekkoriban a művészet és a színház iránti szenvedélye mellett egy új, izgalmas terület kezdett el vonzani: a sorselemzés. A váltás mögött a mélyebb önismeret és a spirituális fejlődés iránti vágy állt, amely a bábszínház adta kifejezésmód mellett új utakat keresett. Így lépett be a sorselemzés világába, ahol a szimbólumok és az életút mélyebb értelmezése révén nemcsak másoknak, hanem saját magának is segíthetett megérteni az élet összefüggéseit és rejtett irányait.

Egy olyan időszakot éltem meg akkoriban, ami valóban próbára tett. Felmondtam a bábszínházban, és az elkeseredés hatalmába kerített, mert úgy éreztem, hogy a színházon kívül semmilyen más területen nem találom a helyem. Eközben azonban az ezoterikus közegben már ismertté váltam, ami lehetőséget adott egy új irányba való elmozdulásra. Egy férfi megkeresett azzal az ötlettel, hogy közösen nyissunk egy sorselemző irodát. Hosszas mérlegelés után végül igent mondtam, hiszen abban az időben ez a téma rendkívül népszerű volt. Ráadásul a családi hagyományok révén közel áll hozzám ez a világ; a Joshi név is utalhat asztrológus vagy pap mivoltomra. Érdekes, hogy a mai napig kapok hasonló megkereséseket, de már nem foglalkozom jóslással hivatásszerűen.

A Joshi Bharat Talkshow volt az, ami valóban felkeltette az ország figyelmét. Utólag visszatekintve, mit gondol a műsorról? Milyen hatással volt Önre és a közönségre?

Amikor elindult a projekt, az volt az elképzelés, hogy támogassuk az embereket lelki nehézségeikben, és együtt keressük a megoldásokat. Ez a cél másfél-két évig valóban megvalósult. Azonban sajnos, mint emberek, hajlamosak vagyunk a pillanatnyi problémák miatt tönkretenni az értékes pillanatokat. Érdekes módon erről a döntésről csak jóval később szereztem tudomást, mivel a szerkesztők tisztában voltak vele, hogy ha előre tudom, mire számíthatok egy-egy vendég esetén, valószínűleg otthagynám a műsort. Így viszont, amikor már ott voltam, a helyzet kezelésére kellett koncentrálnom.

Volt olyan történet a műsorban, ami különösen mélyen megérintette?

Sokszor nem is az erőszakos jelenetek voltak a legmegrázóbbak. Egyszer például egy anya jött be a műsorba, aki nem volt hajlandó szeretni a lányát, pusztán azért, mert a gyerek egy korábbi kapcsolatából született. A műsorban megkértem az asszonyt, hogy legalább ölelje meg a gyermekét, de ő ezt sem volt hajlandó teljesíteni, miközben a lánya mellette ült, és zokogott. Ez a jelenet nagyon felkavart.

Volt egy olyan műsorsorozatunk is, amely a beteg gyermekek életére fókuszált, és ennek révén a csatorna végül 40 millió forintnyi adományt tudott összegyűjteni, hogy támogassa ezeket a családokat. Ráadásul örömmel mondhatom, hogy a szerkesztők közül többen az adások befejezése után is fenntartották a kapcsolatot egy-egy vendéggel, és műsoron kívül is igyekeztek segíteni az életükben. Ez számomra rendkívül fontos és meghatározó élmény volt.

Összességében tehát kedvező emlékekkel idézed fel a talkshow-s időszakot?

Természetesen. Időnként bennem is feszültség alakult ki a kettősség miatt. Utálom az erőszakot, és amikor csak pár méterre ültem egy agresszív embertől, szinte tapinthatóvá vált a levegőben lüktető feszültség, ami rendkívül nyomasztó tudott lenni. Gyakran merültem el a gondolatok tengerében, kérdezve magamtól, hogy miért is van nekem szükségem ilyesmire. Ugyanakkor ezek a szituációk rávilágítottak arra is, hogy sok esetben éppen az ilyen embereknek van a legnagyobb szükségük támogatásra. Ha visszatekintek az elmúlt időszakra, az adásaim közül körülbelül 880-at büszkén vállalok, és ami a legfontosabb, végig sikerült megőriznem a saját identitásomat.

A talkshow után számos beszélgetős műsort irányított, de az utóbbi időszakban egyre kevesebbszer találkozhatunk vele a képernyőn. Mi lehet most az aktuális tevékenysége?

Valóban, az utóbbi években kevesebb időt töltök a tévé képernyőjén, de ez egyáltalán nem bánt. Jelenleg a Rádió Bézsen futó podcastom, az „Egy férfi és egy nő” című műsor igazán leköti a figyelmem, és emellett YouTube-ra is készítek tartalmakat, amit rendkívül élvezek. Néha hívnak tévéműsorokba, de jelenleg nincs fix projekt a láthatáron, és őszintén szólva, már nem érzem szükségét annak, hogy állandóan a képernyőn legyek. Úgy érzem, hogy mindent megtapasztaltam, amit csak lehetett, és hálás vagyok, hogy nem lettem "kamerafüggő".

Úgy tűnik, hogy teljes mértékben elégedett a jelenlegi élethelyzetével, és a magánélete is kedvezően alakul, hiszen eljegyezte kedvesét, Virágot.

Számunkra gyorsan tisztává vált, hogy egymás mellett megtaláltuk a boldogságunkat, de szerettük volna ezt a különleges érzést valamilyen módon megörökíteni. Így merült fel bennünk az eljegyzés ötlete, hiszen ez egy csodálatos lehetőség arra, hogy hivatalosan is megerősítsük az összetartozásunkat.

Jöhet az összköltözés és az esküvő?

Virággal szinte minden szabadidőnket együtt töltjük, de a szó szoros értelmében még nem élünk közös háztartásban. Ennek nincs különösebb oka, egyszerűen hagyjuk, hogy minden a maga idejében történjen. Ugyanígy vagyunk az esküvővel is, nem siettetünk semmit, inkább arra koncentrálunk, hogy megéljük a jelen pillanatait.

Azt hallottam, hogy már több mint egy évtizede nem látogatott el Indiába. Mi áll ennek a hátterében?

Egy ideig a futó tévéműsorok miatt nem tudtam elutazni, majd a Covid járvány is közbeszólt, ami teljesen megnehezítette a hazalátogatás lehetőségét. Később pedig a magánéleti körülményeim sem voltak kedvezőek az utazás szempontjából. Most viszont úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy elinduljak: az életem nyugodtabbá vált, és lelkileg is készen állok az útra. Persze az anyagiak is fontos tényezők, de most úgy érzem, valóban eljött az idő, hogy hazatérjek, és megmutassam Virágnak a szülővárosom szépségeit.