Két-három évvel ezelőtt azt jósolták Dolph Lundgrennek, hogy a rákbetegség legyűrheti, de a színész csodálatosan felépült a nehézségekből.

Dolph Lundgren a kaliforniai UCLA egyetemi kórházból osztotta meg Instagram-követőivel a megdöbbentően jó hírt: az utolsó rákos szövetet is eltávolítják a testéből, így orvosai szerint végre gyógyultnak nyilvánítható a rákbetegségéből.

A nyolcvanas évek legendás akciósztárja először 2015-ben szembesült a rákos megbetegedéssel, amikor is orvosi vizsgálatok során elváltozásokat találtak nála. 2020-ban a helyzet súlyosra fordult, és az orvosok mindössze két-három évet jósoltak neki. A betegség először a veséjét támadta meg, majd sajnos terjedni kezdett a májára is.

A következő években, miközben Lundgren A feláldozhatók negyedik és az Aquaman második részét forgatta, új típusú kezelésen vett részt, amivel mára sikerült eltávolítani szervezetéből a rákos sejteket.

Related posts