Kiderült, hányan voltak kíváncsiak élőben a tűzijátékra augusztus 20-án.

A város fél lakossága gyűlt össze, hogy tanúja legyen a Szent István napi ünnepség varázslatos pillanatainak.

A mobilcella adatai szerint a Szent István napi ünnepségeken Budapest rakpartjain és környékén több mint 798 ezer mobiltelefonnal rendelkező látogató jelent meg, ami 12,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A tűzijátékra érkezők száma pedig meghaladta a 450 ezret - közölte pénteken a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel.

A közlemény szerint Budapest környékéről a legnagyobb számban az érdi, budakeszi és szigetszentmiklósi járás lakói érkeztek.

- tették hozzá.

A legfontosabb küldőországok között kiemelkedik Németország, Románia, Lengyelország, Olaszország és Szlovákia. Az adatok alapján a külföldi látogatók körében a németek aránya 10 százalék, míg a romániai ünneplők 9 százalékot képviselnek, és a lengyelek aránya 7 százalékra tehető.

A cellainformációk alapján kiderült, hogy idén augusztus 20-án a vidéki látogatók, akik egy napra érkeztek és mobiltelefonnal is rendelkeztek, száma megközelítette a 395 ezret. Ez a szám 13 százalékkal haladta meg a tavalyi adatokat – tették hozzá.

A közleményben kiemelték, hogy az MTÜ által elemzett terület kiterjed a budai és a pesti rakpartra, valamint a környező bekötő utcákra, egészen a Margit-sziget déli részétől a Petőfi hídig. Az itt élő mobiltelefon-felhasználók számát tükröző adatok alapján azonban a tűzijátékot élvezők száma messze meghaladta ezt a számot. A város számos más pontján, valamint a televízión és online felületeken is több százezren követték az eseményt.

Related posts