Az Oroszország elleni szankciók célja nemcsak a gazdasági nyomás fokozása, hanem a politikai és társadalmi változások elősegítése is. Ahelyett, hogy csupán kiéheztetnék az országot, a szankciók egyfajta „ketrecbe zárást” jelentenek, amely megakadályozza,
Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a [email protected] címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Ennek megfelelően az egyik fő cél az orosz exportbevétel, illetve az annak zömét adó energiakivitel csökkentése volt. A háború harmadik évének vége felé a CREA becslései szerint Oroszország továbbra is napi 600 millió, éves szinten bőven 220 milliárd euró feletti bevételt szerez fosszilis energiahordozók exportjából. Nagyságrendileg ez még úgysem különbözik a 2010-es évek második felének átlagos éveitől - akkoriban 154 és 262 milliárd dollár között ingadozott a szénhidrogén-bevétel -, hogy ebből a pénzből már Oroszországnak kell finanszíroznia a logisztika nagyobb részét, feltehetően magasabb költséggel.
Moszkva sikeresen felfedezett új piacokat, és hatékonyan megszervezte a szállítást ezekre a helyekre. Eközben az olajársapka nyilvánvalóan nem hozta meg a várt eredményeket.
A külkereskedelmi mérleg felborítása és az exportbevételek csökkentése a leggyorsabb szankciós eszköz, amely hatékonyan működhet. Az ENSZ által 2012 után bevezetett szankciók drámaian, harmadával csökkentették Irán olajtermelését, míg a külkereskedelmi aktívum felére esett vissza, mindez három év alatt Teherán kapitulációjához vezetett. Az Oroszország és Irán közötti különbségek között kiemelkedő, hogy Ahmadinezsád a bőség éveiben, a magas olajárak idején, szemben Putyinnal, hajlamos volt a pénz pazarlására. Továbbá, a 2010-es évek közepén a piaci környezet is Irán ellen dolgozott: az amerikai palaolajforradalom kezdete miatt az iráni olaj iránti kereslet csökkent, így a világpiaci ára 100 dollárról 40 dollárra zuhant. Ezek a tényezők a jelenlegi orosz-ukrán konfliktusban nem játszanak szerepet.
Ezáltal a külkereskedelmi többlet továbbra is az orosz háborús költségek egyik jelentős finanszírozási forrásaként funkcionál.
2022 előtt a befolyó bevételek jelentős hányadát semlegesítették, eltávolítva őket a belső piacról. Ennek eredményeként a jegybanki tartalékok 600 milliárd dollár fölé emelkedtek, és létrejött egy Stabilizációs Alap, amely a nemzeti össztermék 8%-át tette ki, majd ezt követően bevezették a lazább szabályozású Nemzeti Jóléti Alapot is. E lépések nem csupán a pénzügyi függetlenség megőrzésének szándékából fakadtak, hanem a közgazdasági elméletek is ezt a megközelítést támogatták. Az 1980-as évek válsága, vagy napjaink Venezuelájának gazdasági kálváriája ékes példái annak, hogy mit jelent, ha az ingadozó olajbevételeket állami iparfejlesztésre és populista programokra fordítják. Putyin ezen szigorú tartalékpolitikát a háború érdekében feláldozta, és a külkereskedelmi aktívumait a védelmi ipar nem éppen hatékony struktúráira irányította.
Örömteli ugyan, hogy a helyzet nem annyira súlyos, de még mindig szükség van adóemelésekre és a költségvetés átalakítására. Elképzelhető, hogy további pénzteremtésre is szükség lesz. Ugyanakkor ezek a lépések függetlenek a szankciók hatásaitól; Putyin bármikor dönthet ezek végrehajtásáról.
A szankciós politika feladata a legnagyobb forrás, a külkereskedelmi aktívum csökkentése lett volna.
Nyilván ha ez hosszabb távon így marad, annak kellemetlen következményei lehetnek. Az infláció növekszik, már most 21%-os a jegybanki alapkamat, masszív bérkiáramlás van és a munkanélküliség is feltehetően csak azért nem ugrott meg, mert a munkaerő nagy része vagy a frontra került, vagy emigrált. Ezek a bőség paradoxona, a közgazdasági köznyelvben "holland kór"-nak nevezett jelenség klasszikus tünetei egy háborúval keresztezve.
Csakhogy ez a betegség nem gyors halált, hanem hosszú stagflációt és jövőbeli sérülékenységet okoz.
Még mindig akad néhány szigorú lépés, például a 20 milliárd dolláros forgalmú orosz LNG-szállítmányok betiltása. Bár ezek a lépések érintik az orosz állam bevételeit, méretük miatt nem hoznak már jelentős változást a helyzetben. Így ahelyett, hogy a gazdaság teljes kiéheztetésére törekednénk, a szankciós intézkedések középpontjában inkább a pénzügyi keretek szorosabbra vonása áll. Az Egyesült Államok 2023 vége óta tudatosan zárja le az utolsó orosz pénzforgalmi kiskapukat a nemzetközi pénzügyi rendszeren belül, és az utóbbi hetekben ebben a törekvésben a végsőkig elment.
2024 tavaszán különösen drámai események zajlottak Washington és a Raiffeisen Bank között, amelyek a nemzetközi pénzügyi viszonyokra is jelentős hatással voltak. Volt olyan hónap, amikor az oroszországi fiókintézményük a teljes orosz euró- és dollártranszferek több mint felét bonyolította le, ami felkeltette a világ figyelmét. Nyáron aztán a helyzet tovább súlyosbodott, amikor az orosz tőzsdét szankciók sújtották. Legutóbb a Gazprombank, amely az utolsó jelentős intézmény volt, amely csatlakozott a nyugati pénzügyi rendszerekhez, felkerült az SDN listára. Ezt követően a VTB sanghaji és a Szberbank új-delhi leánybankjait is célba vették a hatóságok. A leglényegesebb lépés azonban az volt, hogy megtiltották az SPFS, vagyis az orosz SWIFT megfelelőjével való bármilyen kapcsolat létesítését, ezzel tovább szigorítva a nemzetközi pénzforgalomra gyakorolt nyomást.
Ez gyakorlatilag teljes gazdasági blokádot idéz elő, amely mellett érdemi pénzügyi kapcsolatokat már csak rejtett módon lehet fenntartani Oroszországgal. Az amerikai szankciók exterritoriális jellege miatt, ha ezeket végrehajtják, az különböző területeken megnehezíti a szokásos üzleti tevékenységek lebonyolítását, ami kényszerítő erővel hat az Oroszországgal üzletelőkre, akik kalandos és sokszor kockázatos alternatívákhoz folyamodnak. Ez egy újfajta jelenség, ami talán új lehetőségeket is hordozhat magában.
Ugyanakkor számos olyan tényező létezik, amelyek miatt érthető a kételkedés.
Egyrészt egy kimenő amerikai adminisztráció utolsó akciói ezek, nem tudni, milyen helyiértéken lehet azokat kezelni. Nyilvánvaló, hogy a világban egy sor pénzügyi intézmény, kínai, indiai és egyéb bank meg fogja sérteni azokat, az a kérdés, hogy mennyire és melyikükkel szemben akar majd fellépni ebben az ügyben a Trump-adminisztráció.
Másrészt ismét ott van a globális fogyasztás 8%-át adó orosz olaj- és olajtermék export. Ellentétben az összes eddigi, pénzügyi blokád alá vont országgal, ezt a volument a piac nem nélkülözheti. Tehát mindenképpen méretes réseket kellene hagyni az orosz fizetési rendszer köré vont kerítésen, amin nehéz lesz átlátni, kik és mik haladnak át. Ezzel a helyzettel továbbra sem tud igazán mit kezdeni a nyugati szankciós rezsim, csak az lenne szerencsétlenebb megoldás, ha nem engednék át az orosz olajjal kapcsolatos fizetéseket. Ebben az esetben törvényszerűen alakulna ki annak árnyékbankrendszere.
Mostantól a kulcskérdés az, hogy vajon a régi amerikai szankciók mennyire fognak illeszkedni az orosz medve új valóságához.
A kellemetlenségek ellenére sürgetően fontos, hogy a globális pénzügyi rendszerekből hatékonyan kiiktassunk egy olyan külkereskedelmi forgalmat, amely az irányunkban tapasztalható forgalomnak több mint tízszerese. Jelen helyzetben, amikor nemcsak Oroszország, hanem számos más ország is, köztük Kína, aktívan dolgozik saját nemzeti fizetési rendszereinek kiépítésén, érdemes megkérdőjelezni a SWIFT és a dollár-klíring rendszer dominanciáját. Ezeknek a rendszereknek a fennmaradása nem támaszkodik technológiai szükségszerűségre; a modern informatikai környezetben számos alternatíva létezik. A múltbeli beidegződések, a rendszerek alacsony költsége és a hatalmi érdekek összefonódása tartja fenn hegemóniájukat. Ugyanakkor a potenciális szankcióknak kitett országok, különösen egy feszültebb gazdasági háborús időszakban, egyre inkább érzékelik a kockázatokat, és aktívan keresik a megoldásokat. Ennek következtében az orosz szereplők is egyre szélesebb spektrumú alternatívák közül választhatnak, amelyek ugyan magasabb költségekkel járnak, de lehetőséget adnak a nyugati pénzügyi dominancia elkerülésére és a túlélésre.
A tisztánlátást nehezíti, hogy hiányzik egy világos alternatíva. Nem szükséges egy SWIFT-2 vagy egy nem dollár-alapú klíring-rendszer bevezetése. Kína ugyan jelentős szereplő a globális gazdaságban, és részben átvette a nyugati pénzügyi hegemónia struktúráit, de az alternatíva ennél sokkal sokszínűbb. Az egyik lehetséges irány a nemzeti fizetési rendszerek integrálása, amely lehetővé tenné, hogy központi elem nélkül építsenek ki egy hálózatot. Erre példa az orosz-iráni együttműködés. Bár Moszkva 2022 óta aktívan népszerűsíti ezt a megoldást, Peking és Új-Delhi számára a lépés túl kockázatosnak bizonyul. Ennek eredményeként az orosz gazdaságban a "jüanizáció" folyamata indult el.
A külkereskedelem és a forex-ügyletek terén az utóbbi három év során a korábban meghatározó dollárt teljesen háttérbe szorították.
Az orosz külkereskedelem jelentős részét kitevő kínai kapcsolatok túlnyomó része már a kínai klíringrendszeren keresztül valósul meg. Ezen kívül az orosz-indiai kereskedelmi forgalom is egyre inkább rubelben és rúpiában történik. Orosz bankok irodákat nyitottak a helyi pénzügyi rendszerek keretein belül, míg orosz pénzügyi intézmények is lehetőséget kaptak arra, hogy számlát nyissanak ugyanezekben a rendszerekben.
Ezek egy részét az amerikai szankciós rezsim tudja kezelni. A kínai, indiai, török és brazil nagybankokat el tudták rettenteni az orosz relációtól, legalábbis annak közvetlen kezelésétől. Azonban az orosz forgalom volumene révén a kisebb szereplők számára értelmes üzleti modellé vált magas marzsok mellett, a nemzetközi fizetési rendszerek határán kiszolgálni ezeket az ügyfeleket. Kínai régiós bankok, a fejlődő világ egy sor kisebb intézménye jár el így, szinte reménytelenné téve levadászásukat.
A digitális devizák elleni harc még soha nem tűnt ennyire reménytelennek. E pénzeszközök többsége képes kikerülni a jelenlegi pénzügyi rendszert, és sok állam számára szinte lehetetlen nyomon követni őket. Oroszország immár a világ második legnagyobb bitcoin-bányásza lett – bár ez 2023-ban mindössze 3,5 milliárd dollárnyi bevételt jelentett. Ráadásul a közműszolgáltatók és nagyméretű ipari vállalatok is egyre inkább beszállnak ebbe az iparágba, ami drámai mértékben növeli a bitcoin-farmok energiaigényét.
A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy körülbelül 25 millió orosz állampolgár és vállalat használja ki ezt a lehetőséget, miközben a kapcsolódó forgalom már a 100 milliárd dolláros határhoz közelít.
A felfutás sajátos vonásai közé tartozik, hogy a kormány, noha vegyes érzésekkel viseltetik az állami szereplők iránt, nemrégiben kénytelen volt legalizálni a tevékenységet. Engedélyezte a külföldi tranzakciókat, és törekszik arra, hogy az adóbehajtás szempontjából is keretet adjon ennek. A jövő perspektívájában még jelentősebb tényező lehet a kínai jegybank által bevezetett digitális renminbi, amelynek forgalma egy év leforgása alatt 750 milliárd dollárnyi jüannal bővült. Ez a megoldás széles körben hozzáférhető, akár magánszemélyek számára is, és kizárólag a kínai jegybank rendelkezik átfogó rálátással rá – még ha jelenleg csak Kínában érhető is el.
Nem valószínű, hogy Washington hatékonyan tudna fellépni ezzel szemben, mivel a kínai jegybankot kellene szankcionálnia, és a rendszerben nincs más közvetítő, aki helyettesíthetné őt.
Mindez kétségeket ébreszt a jövővel kapcsolatban. Korábban a szankciós szakirodalom egyik, empirikusan is alátámasztott közhelye volt, hogy a fizetési rendszereket érintő szankciók jóval nagyobb gazdasági kárt okoznak, mint a csak kereskedelmi megszorítások. Most is nyilvánvaló, hogy az orosz fizetési rendszer leválasztása egy sor pótlólagos terhet rak az orosz gazdaságra. Speciel pont azon külkereskedelmi ügyleteket érinti kiemelten, így például a magyar cégekét, amelyek jobban ráutaltak a nyugati fizetési struktúrákra. De az orosz export fenntartása globális érdek, és erre rövid, de úgy tűnik, középtávon sincs erős mondása a szankciós tervezésnek.
Egy gyengülő nyugati pénzügyi hegemónia mellett próbálják azt egy minden eddiginél nagyobb gazdaság ellen alkalmazni, olyan időszakban, amikor a versenytársak saját nemzeti fizetési rendszereiket bővítgetik. Ahogy azt az amerikai stratégiai tervezés egyik vezetője is kifejtette 2022-ben, az "orosz eset" méretéből és jellegéből fakadóan terra incognita szankcióalkalmazási szempontból. Ezen és az eljövendő gazdasági háborúkat már számunkra ismeretlen terepeken kell majd megvívni.
