"Összehangolunk és együttműködünk, de sosem kötünk kompromisszumot!" - Dél-A
Donald Trump beiktatása vegyes reakciókat váltott ki Latin-Amerikában. Mexikó esetében a helyzet kettős: az illegális bevándorlók deportálásának lehetősége és a védővámok bevezetése egyaránt aggasztó tényező. Közép-Amerika kisebb államai különösen érzékenyek a helyzetre, hiszen az utóbbi években a világ legnagyobb menekült-kibocsájtó régiójává váltak, ami aggodalomra ad okot a helyi vezetők számára. Ugyanakkor nem mindenki osztozik a félelmekben: Nayib Bukele, El Salvador elnöke például baráti kapcsolatot ápol Trumppal, míg Javier Milei, Argentína új vezetője, szintén a közös jövőt és a kontinens felemelkedését tűzte ki célul. Milyen irányba halad a déli félteke? Mennyire megalapozottak a félelmek és a remények a jövőt illetően?
Kétségtelen, hogy Donald Trump diplomáciai stratégiájának középpontjában a szokatlan eszközök, mint a büntetővámok és a fenyegetések állnak, ami már szinte elemzői közhelynek számít. Nem meglepő, hogy második elnöki ciklusában ezen a téren is egyre agresszívebb megközelítést alkalmaz. Első elnöksége alatt a vámok főként a hagyományos protekcionista célokat szolgálták, hiszen 2016-ban egyik fő ígérete az volt, hogy "visszahozza" az amerikai ipart Mexikóból és Kínából, ezzel munkalehetőségeket biztosítva a támogató kékgalléros munkavállalóknak. Jelenleg azonban a vámok már inkább politikai játszmák eszközeivé váltak, mintsem gazdasági védelmi intézkedések.
Trump idei beiktatása után az egyik első lépése az volt, hogy katonai erőket vezényel a déli határra, továbbá vámokkal sújtja azokat az államokat, amelyek nem felelnek meg az elvárásainak, beleértve számos latin-amerikai országot is.
Latin-Amerika és az Egyesült Államok kapcsolata mindig is rendkívül érzékeny kérdés volt. A 19. században a Monroe-elv alapján Washington célja az volt, hogy megakadályozza a külső, elsősorban európai hatalmak beavatkozását a kontinens ügyeibe. Az "Amerika az amerikaiaké" elv azonban a gyakorlatban inkább az Egyesült Államok dominanciáját jelölte a térségben. Ezt a hegemóniát gyakran katonai erő alkalmazásával próbálták érvényesíteni. Mexikó ügyében az 1800-as évek során kétszer, míg a 20. század elején szintén 2-3 alkalommal avatkozott be Washington. Ekkoriban már akadtak kalandorok, akik területeket próbáltak kiszakítani Közép-Amerikából, de a hivatalosan még nem számító nagyhatalomként működő Egyesült Államok nem támogatta ezeket az akciókat.
A fordulat, amely a Trump által többször emlegetett William McKinley elnöksége alatt zajlott, alapvetően átalakította az Egyesült Államok külpolitikáját. Az 1900-as évek elején az éppen ébredező amerikai nemzet háború árán szerezte meg Spanyolország utolsó gyarmatait – Puerto Ricót, Kubát és a Fülöp-szigeteket –, ezáltal stratégiai előnyöket biztosítva magának a karibi térségben. Ezzel a lépéssel Washington már nem csupán a déli szomszédját, Mexikót tekintette közvetlen befolyási övezetének, hanem az egész spanyolajkú világot is a saját hátsó udvarának számította. Az 1910-es években Mexikóban már rendszeres amerikai beavatkozások zajlottak, amelyek célja a mexikói forradalom zűrzavarának kordában tartása volt, még a határokon túli eseményekre is kiterjedve. A század elején az Egyesült Államok katonai jelenléte főként a karibi térségre korlátozódott, ám Teddy Roosevelt elnök hírhedt "furkósbot-politikájával" új dimenziót kapott a diplomáciai megközelítés. Az 1920-as és 1930-as években ez a beavatkozási politika már Közép-Amerikára is kiterjedt, különösen a Panama-csatorna megépítése után, amely révén Washington szorosabbra fűzte a kapcsolatokat a térséggel, és jelentős kereskedelmi lehetőségeket teremtett. A húszas évekre az amerikai banántermesztő cégek hatalmas ültetvényekkel rendelkeztek Közép-Amerikában, amelyeket csak baráti kormányzatok támogatásával tudtak fenntartani. Ezekben a "banánköztársaságokban" – mint például Guatemalában és El Salvadorban – az Egyesült Államok katonai erővel is védte a hűséges diktátorokat, amikor lázadás fenyegette a hatalmukat. E politika következményeként a térség gazdasági és politikai tája jelentős átalakuláson ment keresztül, amely máig hatással van a Latin-Amerikával való kapcsolatokra.
A hidegháború aztán végleg átszakította a morális gátat: puccsok sorozata következett Argentínától Haitiig. Richard Nixon idejében már mindegy volt, milyen kegyetlen zsarnokok kerülnek hatalomra a térségben, csak Moszkvától tartsák a távolságot. Csak tovább fokozta az USA intervencionista dühét, amikor Kubában Fidel Castro kommunistái vették át a hatalmat.
