Lakáspiac: a budapesti ingatlanárak növekedése mérséklődött, a nyár pedig izgalmas lehetőségeket tartogathat.

Budapesten a használt lakások és házak átlagos négyzetméterára 1,27 millió forint körül mozog. Ezzel szemben Debrecenben 941 ezer, Győrben pedig 841 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Miskolc helyzete ennél is kedvezőbb, hiszen itt az átlag még mindig 500 ezer forint alatt van.

A lakáspiac keresleti oldalán májusban 267 ezer telefonos érdeklődést jegyzett a portál, az eladó ingatlanok iránti kereslet tehát 4 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ezzel párhuzamosan a lakásárak emelkedése is mérséklődött: az éves szinten tapasztalható drágulás üteme 12,1 százalékra lassult, ami az áprilisi 12,5 százalékhoz képest csökkenést jelent. A havi árnövekedés pedig még drasztikusabb visszaesést mutatott, hiszen 0,8 százalékra esett vissza az áprilisi két százalékos emelkedéshez képest.

Bár Budapesten az éves áremelkedés továbbra is 19 százalékos, a havi drágulás üteme a fővárosban jelentősen, közel felére csökkent.

Májusban a budapesti lakásárak 1,2 százalékkal emelkedtek, ami jelentősen alatta marad az áprilisi 2 százalékos növekedésnek, körülbelül annak felét jelenti. A februári 4,5 százalékos dráguláshoz képest pedig csupán a harmadát-negyedét képviseli.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a budapesti ingatlanpiac lassulása nem meglepő, hiszen a kereslet áprilisi stagnálása májusra is érvényesült, így a drágulás ütemének csökkenése is várható volt. A magas budapesti lakásárak azonban a vásárlókat a környező agglomerációk irányába terelik. Friss adatok alapján a Pest vármegyei települések ingatlanárai májusban havi szinten 1,6 százalékkal emelkedtek, ami felülmúlja a fővárosi drágulás ütemét. Országos szinten a májusi keresletnövekedés mérsékelt havi drágulást eredményezett az áprilisi adatokhoz képest, de a különböző régiók között továbbra is jelentős eltérések tapasztalhatók. Például az ipari beruházások szempontjából is fontos észak- és dél-alföldi régióban az ingatlanárak csak stagnáltak, annak ellenére, hogy ezek az árak már eleve magasnak számítanak.

Az eladó használt lakóingatlanok piacán június elején a fővárosi kerületek közül az V. kerület emelkedett ki a legmagasabb, 2 millió forintos átlagos négyzetméterárával. Ezzel szemben a legkedvezőbb árakat a XIII. kerület kínálta, ahol az érték 824 ezer forintra rúgott. A főváros egészét tekintve az átlagos négyzetméterár 1,27 millió forint körül alakult.

Debrecenben 941 ezer forintnál tart az átlagár egy négyzetméterre vetítve, míg Szegeden 875 ezer, Pécsen 785 ezer forinttal számolhatnak a vevőjelöltek. Ugyanakkor Győrben 841 ezer forint az átlag, ehhez képes Miskolcon még az 500 ezer forintos szintet sem éri el. A legolcsóbb vármegyeszékhely Salgótarján lett 287 ezer forintos átlagos négyzetméterárakkal, ami a budapesti árszint kevesebb mint negyedét teszi ki.

"Az ingatlanpiacon a vevők aktivitása hagyományosan visszafogottabb. Ez a szezonális hatás, valamint a jelenlegi magas budapesti árszint, azt sugallja, hogy a következő időszakban sem várható érdemi változás a fővárosi eladási piacon. Budapesten kívül pedig az alacsonyabb lakásárakkal rendelkező települések piaca lehet aktívabb.

A piaci lassulás kedvező fejlemény lehet a vásárlók szempontjából, hiszen a kínálat bővülésével a vásárlók alkupozíciója erősödik. Ez a folyamat akár a lakásárak csökkenéséhez is vezethet, ami a megfizethetőség javulását eredményezheti.

- osztotta meg várakozásait az ingatlan.com szakértője. Balogh László kiemelte, hogy a nyári hónapokban általában fellendül a bérleti piac, amely teljesen eltérő dinamikát mutat az adásvételi tranzakciókhoz viszonyítva. Ennek következtében pedig

izgalmas nyárra számíthatunk a lakáspiacon.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Related posts