A levágott fejű férfi teste sokkolta a járókelőket, akik megdöbbenve néztek a groteszk látványra.

Ismét életre kelnek a műalkotások a Szépművészeti Múzeumban. A tizedik születésnapját ünneplő Textúra a képzőművészetet ötvözi a színházzal és az irodalommal, idén pedig a korábbi évek anyagából összeállított válogatást tűzik műsorra. A projektet 2025-ben Valló Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész viszi színre.

Felemeli a táblát, rajta a pálmafával: ő a mi emberünk. Átpréseljük magunkat a tömegen, be a lány elé, mintha turisták lennénk, akiket egy múzeumlátogatás után gyűjt be az idegenvezető. De a táncosnő nem mond egy szót sem, csupán karjaival int, hogy kövessük, majd elindul az egyik félreeső terem felé. Egy perc múlva megáll, és egy mozdulattal jelzi, hogy leülhetünk. A teremben már vár ránk Hegyi Barbara a Kairó Toursszal, mellette pedig az ikonikus műtárgy, Rudzs-ahau és Ipepi sztéléje, amely a múlt titkait hordozza.

Alig tíz percig élvezzük egymás társaságát, amikor ismét felállítanak minket, hogy továbbinduljunk a következő állomásra. Az előadás rövid, szellemes, lényegretörő, és rendkívül modern, így a közönség minden tagja, legyen az fiatal vagy idősebb, lelkesen fogadja. Ilyen lendületes kezdés után máris magas elvárásokkal vágunk neki a következő helyszínnek, ahol a Zöld szamár kapja a főszerepet.

Milyen csodás lenne, ha minden színházi előadás ennyire magával ragadó lenne – gondolom magamban, ahogy kilépek a Szépművészeti Múzeum szívélyes falai közül. Itt, ahol már tizedik alkalommal kel életre a képzőművészet, az irodalom és a színház egyedülálló szövedéke, a Textúra eseménysorozat varázslatában merültem el. A március végéig tartó programsorozat főpróbáját 2025. február 10-én tartották, és az eseményre a sajtó képviselői, valamint a múzeum dolgozói voltak hivatalosak, akik először tapasztalhatták meg ezt a lenyűgöző művészeti élményt.

A jubileumi eseménysorozat keretében a szervezők tíz, korábbi évadokból származó szöveget válogattak össze, amelyeket a színészek az inspiráló műalkotások kíséretében adnak elő a közönség számára. A Textúrának köszönhetően a látogatók felfedezhetik az intézmény olyan rejtett zugait és tárgyi emlékeit, amelyek máskor talán elkerülnék a figyelmüket.

Az előadásban szereplő képzőművészeti alkotások - a Magyar Nemzeti Galériából erre az alkalomra áthozott műtárgyakkal együtt - közel 4000 évet ölelnek fel: a látogatók az útjuk során a múzeum szinte minden gyűjteményi egységét bejárják. A szervezők már a beengedésnél tíz csoportra osztják a nézőket, akik egy adott jelet (és táncost) követve vonulnak végig a programokon.

Tízen vannak, mindegyikük feketében, mindegyikük fejdísszel, mindegyikük táblával. Megszólal a zene, elindul a mozgás, a Reneszánsz Csarnok egyetlen pillanat alatt táncszínházzá alakul. A produkció csak ízelítő abból, hogy mi vár ránk a következő két órában: tragédia, humor, melankólia, szakralitás és hétköznapiság.

Tíz különböző helyszín, tíz egyedi műtárgy, és tíz teljesen eltérő előadás vár ránk a színpadon. Van, ahol a műtárgy szerves részét képezi a produkciónak, míg máshol inkább csak inspirációs forrásként vagy hangulatot teremtő elemként jelenik meg az a bizonyos kép vagy szobor. Bár elsőre azt hihetnénk, hogy akadhatnak gyengébb láncszemek, valójában mindegyik darab egyformán erős. Egyik sem marad el a másik mögött, és a nézők ízlése dönti el, melyik előadás ragadja meg igazán a figyelmüket. Míg a legtöbb előadás élcelődő és humoros tónusú, néhány komolyabb, szívszorító pillanat is fellelhető, amelyek könnyeket csalhatnak a szemünkbe.

Ez igazán nem a prűdség színtere, hiszen egy meztelen férfitesttel van dolgunk. A színész figyelemmel kíséri, megjegyzéseket tesz, sőt még poénokat is elsüt a fehér márvány szoborról. Ugyanezt a játékos kedvet tükrözi Gyabronka József is, aki José Antonio Marqués de Caballero képmása mellett úgy tűnik, mintha saját tükörképével diskurálna, mély beszélgetést folytatva az élet nagy kérdéseiről.

Szeifert Natália „Gyalogprím” című műve Söptei Éva interpretációjában mélyen megragadja a néző szívét. A színpadon kibontakozó történet különös keserédes érzéseket ébreszt bennünk, különösen, amikor Márkus Luca egy magzat elvesztéséről mesél, míg a háttérben Mária és Szent Anna figyelemmel kísérik az eseményeket. Az előadás atmoszférája és a színésznők érzékeny játéka még inkább felerősíti ezt a fájdalmas, de gyönyörű pillanatot.

A közönség nem csupán a műalkotásokkal, hanem a színészekkel is közvetlen kapcsolatba lép, hiszen egyes előadások kifejezetten arra ösztönzik a nézőket, hogy reagáljanak, és interakcióba lépjenek a fellépőkkel. Már önmagában is lebilincselő, hogy a nézők a múzeum falai között élvezhetik az előadásokat, de még izgalmasabb figyelni, ahogyan a színészek bravúrosan teljesítik ezt a kihívást. Mert mi más lehetne nehezebb, mint tízszer egymás után megformálni ugyanazt a jelenetet úgy, hogy az utolsó csoport is ugyanazt az intenzív élményt kapja, mint az első? De a színészek számára ez a kihívás sem ismeretlen, és mindig új megoldásokkal állnak elő…

Természetesen, íme egy egyedi szöveg a témában: **Írók, Képzőművészeti Alkotások és Színészek: A Művészet Hármas Szimfóniája** Az írók, mint a szavak mesterei, képesek egy teljes univerzumnyi élményt megteremteni a papíron. Gondoljunk csak a klasszikusokra, mint például F. Scott Fitzgerald, aki a jazzkorszak fényűzését és sötétségét ragadta meg, vagy a kortárs szerzőkre, akik a modern élet bonyolultságait tárják elénk. Minden egyes mondatuk egy új dimenziót nyit meg, ahol az olvasó felfedezővé válik. A képzőművészet a látványos formák és színek nyelvén beszél. A festők, mint Van Gogh vagy Frida Kahlo, érzéseiket és gondolataikat vászonra vetve örökítik meg. Minden ecsetvonás egy új érzelem, egy új történet, amely a szemlélőt is bevonja a kép világába. A szobrászatban pedig a tér és az anyag játéka bontakozik ki, ahol a művészek, mint Michelangelo, életre keltik a márványt. A színészek a színpadon és a vásznon kelnek életre, megformálva karaktereiket, hogy a közönség részese lehessen a történetnek. Legyen szó klasszikus drámáról vagy modern vígjátékról, a színészek tehetsége és szenvedélye képes a legelvontabb fogalmakat is kézzelfogható élménnyé alakítani. Gondoljunk csak a legendás Meryl Streepre vagy a karizmatikus Denzel Washingtonra, akik minden szerepükkel új dimenziókat nyitnak meg a színjátszásban. E három művészeti ág – az írás, a képzőművészet és a színjátszás – összekapcsolódva egy olyan gazdag tapasztalatot teremt, amely táplálja a lelket és inspirálja a szellemet. A művészet ereje abban rejlik, hogy képes átformálni a világot, új perspektívákat adva és mélyebb megértést kínálva az emberi létről.

Táncművészek névsora: Czvikli Fanni, Csere Zoltán, Haraszti Adrienn, Gönczi Dorka, Gergye Krisztián, Kulcsár Noémi, Mándy Ildikó, Pálosi István, Perjési Patrik, Peták Róbert, Zenkó Dorina. E kiváló művészek mindegyike a táncművészet különböző aspektusait képviseli, hozzájárulva ezzel a műfaj gazdagításához és sokszínűségéhez.