Álomszép otthont alakítottak ki az évszázados vályogházból | Színes vidéki élet Egy régi vályogház új életre kelt, és mesés otthonná alakult, ahol a múlt és a jelen harmonikusan egyesül. Az évszázadok során megőrzött karakter és a modern dizájn találkozá

Básti Ági életében a lovaglás nem csupán hobbi, hanem egy különleges utazás kezdete volt. Már jó néhány éve együtt lovagolt a lányával, amikor a koronavírus miatt bevezetett korlátozások új perspektívát nyitottak meg előttük. Ekkor fogant meg benne az ötlet, hogy saját lovaik legyenek, hiszen a bezártság ideje alatt még inkább felerősödött benne a vágy, hogy még közelebbi kapcsolatot alakítson ki ezekkel a csodálatos állatokkal. Ági tudta, hogy a lovak igazi otthona egy tanya, ahol a bértartásnál sokkal szorosabb és mindennapi együttlét valósulhat meg. Az elhatározása végül egy új életforma kezdetét jelentette, ahol a lovak és az emberek közötti kötelék még erősebbé válhatott.

Úgy gondolom, hogy ebben az új világban - amelyet a jelenkor nem túl biztató eseményei rajzolnak körénk - talán az egyetlen élhető és értelmes választás a tanyasi, természetközeli, önfenntartásra törekvő, környezettudatos, egyszerűvé és egyúttal szabadabbá tett élet. Ezt néhány baráti körben látott példán kívül a saját töprengéseim is megerősítették. Ami a munkámat illeti - szabadúszó fordító vagyok - nem jelentett nehézséget életteret és ezzel együtt részben életmódot váltani

- mesélte Ági a Sokszínű vidékről.

Az életmódváltás első lépése a megfelelő tér kiválasztása volt. Az állatbarát úgy véli, hogy ez a döntés kulcsfontosságú, hiszen a későbbiekben már nem lesz lehetőség a helyszín módosítására. Ráadásul a térnek a lovak igényeihez kellett a legjobban alkalmazkodnia, hiszen ők is fontos szereplői ennek az új életformának.

Így csöppentek Balástya mellé, öt lovarda szomszédságába, legelővel, tóval és egy - az akkori tulajdonosa szerint felújított - házzal.

Az újonnan megalapozott tanyatulajdonos a vályog iránti vonzalma miatt választotta ezt az építőanyagot, mely évszázadok óta bizonyítja megbízhatóságát és természetes jellegét. A régi ház iránti elkötelezettsége abból fakadt, hogy szeretett volna megőrizni valamit a múlt emlékéből. A hazai vályogépítés mesterségének elismert alakja, Gáspár János irányítása alatt az épület alapos és szakszerű felújításon ment keresztül, amely révén a múlt és a jelen harmonikusan egyesült.

Básti Ágival folytattunk egy lebilincselő beszélgetést, amely során felfedeztük, hogyan varázsolták meseszéppé a kilencven éves tanyát, mindezt autentikus módon. Ági emellett megosztotta velünk azt is, miért elengedhetetlen, hogy felnőttként is megőrizzük a mesék iránti hitünket.

Mednyánszky Miklós könyvéből tanulva körülbelül volt fogalmam arról, hogy mennyi merényletet követtek el az 1934-ben épült ház ellen. Miklós ajánlására megkerestem Gáspár Jánost, akivel a helyszíni szemlén megegyeztünk abban, hogy ezek mind orvosolhatók. János ekkor meg is bízott az első feladattal: mire jönnek, pucoljunk le minden oda nem illő anyagot a falakról.

Egy január-februári időszakban, amikor a hideg szél fújdogált, úgy tűnt, hogy a diszperzittel és néha cementtel összekent falak takarítása, a gipszkarton és lambéria bontogatása, a betont és járólapot felverése, valamint a bepenészedett csempe leverése végtelen harc lesz. Az álmatlan éjszakák során egyre inkább belém költözött a kétség: vajon a kényelmes, világjáró városi életet, ami mindig is vonzott, valóban fel kellett-e cserélnem erre a szédítőnek tűnő, túlvállalt feladatok halmazára?

A tanya környezete sajnos igencsak kaotikus állapotban volt: az udvar közepén egy rozsdás vaskonténer állt, körülötte omladozó ólak és górék, amelyeket szemét és elásott építkezési hulladék borított. A terület megtisztítása érdekében konténereket kellett hívni, hogy eltüntessék a rendetlenséget. Amikor Jánosék megérkeztek, már látható volt a változás: az udvaron virágzó magaságyások díszelegtek, és az elhanyagolt épületek bontásának munkálatai is elkezdődtek – a család tagjai vállvetve dolgoztak, hogy új életet leheljenek a helyszínbe.

A szakemberek következtek a sorban. A vályogépítő mester úgy lépett be a projektek világába, mint aki egy régi hagyományt elevenít meg. Munkáját a természet adta anyagok iránti szeretet és tisztelet hatotta át. Először is, alaposan felmérte a helyszínt, figyelve a talaj összetételére és a környezeti viszonyokra. Ezt követően a helyi közösség tagjaival együttműködve válogatta ki a legmegfelelőbb agyagot, miközben megosztotta tudását és tapasztalatait, hogy mindenki megértse a vályogépítés művészetének lényegét. Az építkezés során nem csupán anyagokat kevert, hanem a közösség szellemét is belevitte a munkába, így minden egyes fal, amit emelt, nemcsak fizikai struktúra, hanem az összetartozás szimbóluma is lett.

Jánosék falat bontottak - a klasszikus háromosztatú ház középső helyiségét megnyitották, ablaknyílásokat vágtak, a házfal alsó 80 centiméterét és a felázott fürdőszobafalat leverték, majd szalmás vakolattal újra vakolták. A hiányzó részeket visszaépítették, és végül a ház egésze kapott egy lótrágyás simító vakolatot.

Ekkor készült el az épület legősibb, eredeti része, míg a hetvenes évekre jellemző hozzáépítéssel kialakított elülső beépített tornác egyelőre érintetlen maradt. Ehhez csak egy év elteltével fogtunk hozzá, már Jánostól megszerzett tudásunk birtokában. János és csapata a munkálatok során beépítette a Pető Péter szécsényi mester által készített, tulipános faragásokkal ékesített ablakokat is.

A folyamatot ácsmunka indította, amit a padlás egy szakaszának beépítése követett. Ezt követően megkezdődtek az előkészületek az elkészült hálószoba, mosdó és a konyha-nappali tér padlóburkolásához, amely magában foglalta az aljzat gondos kitakarítását és homokkal való feltöltését.

Az új padló mindenütt természetes anyag, bontott tégla és párnafákra fektetett hajópadló kombinációja. A mosdóban nosztalgiából idéztem vissza a régi cementlap burkolatot. Itt egy nyersen hagyott falfelület is maradt az ablak körül, ami igen szépen mutatja az eredeti vályogtégla szerkezetét.

Belülről indultak el a felfedezésre. Hogyan alakult át a homlokzat? Milyen mértékben formálta át az eredeti épület külső megjelenését?

A vakolt falak meszelése után, miután a tél néhány hónapig pihenőt adott, újra nekiláttunk a külső környezet alakításának. Először is, egy beállót építettünk a lovak számára, majd rátértünk a tornácos rész felújítására. A feladatunk az volt, hogy a sorstégla oszlopokból készült szerkezetet harmonikusan összehozzuk a két oldalán álló, masszív vályogfalakkal. Az oszlopok közé korábban elhelyezett, nem éppen esztétikus anyagokból készült, amatőr módon szigetelt és burkolt falakat teljesen eltávolítottuk. Ezután a téglaoszlopokat vastag vályogvakolattal és nádszigetelés réteggel láttuk el, hogy újra méltó környezetet teremtsünk. Az átalakulás során igyekeztünk megtartani a hely szellemét, miközben modernizáltuk a megjelenését.

A tornácos rész külső homlokzata a ház egyik érdekessége: ezt a falat Lénárt István segítségével és különleges, időjárásálló lótrágyás vakolatával készítettem el. A fal textúrája olyan szép lett, hogy sajnáltam meszelés mögé rejteni - ennek formabontó megoldása lett az aszimmetrikus falkezelés.

Látványos, hangsúlyos elemei az épületnek a parasztházakra kevésbé jellemző, nagyméretű ablakok. Miért döntöttek ezek mellett?

Az oszlopok közötti réseket méretre szabott ajtók és franciaablakok töltik ki. Eredetileg egy parasztházra jellemző, sok kisebb ablakkal teli homlokzatot képzeltem el, de Őrfi József építész barátom érvei meggyőztek arról, hogy a tágas nyílászárók kiválóan illeszkednek ehhez a koncepcióhoz. Itt a nap szinte egész nap beragyog, ami különösen a hűvös őszi és téli hónapokban csodás melegséget és fényt hoz a belső terekbe.

Az ötlet nyomán egyébként Jóskával egy jövőbeli tervünk is kirajzolódott, a házzal szemben álló eredetileg istálló, majd szintén amatőr módon hozzáépített pajtaszerű épületet közösségi térré és esetleg szálláshellyé alakítanánk. Ebben a régi parasztház jegyei ötvöződnének a letisztult pajtaépítészet tájba simuló szerénységével.

Bár a két építészeti stílus eltér egymástól – ahogyan azt a házban is világosan megfigyelhetjük – a mögöttük rejlő értékek és üzenetek mégis közösek: a múlt új életre keltése, a természetes anyagok alkalmazása, valamint olyan élhető terek kialakítása, amelyek a természet rendjéhez és az idősebb generációk bölcsességéhez hűen, az egyszerűség szellemében formálódnak.

A patinás bútorok lenyűgöző szépsége egyedi bájt kölcsönöz a háznak, és varázslatos atmoszférát teremt, amely mindenkit elbűvöl.

A meglévő bútoraimat, melyek között a Kéttemplom Galéria egykori darabjai és Földes Csaba munkái is megtalálhatóak, a Galeria Savaria kereskedőitől, vásárokból és barátoktól kapott különleges értékekkel bővítettem. Mindig is vonzottak a népies stílusú, megmentett vagy éppen megmentésre váró bútorok, hiszen ezek a remekművek gondos mesterek keze alatt születtek, tele vannak történetekkel és egyedi "lélekkel". Miért ne adnánk új életet ezeknek a különleges daraboknak? Miért követnénk a mai társadalom fogyasztásközpontú trendjeit, amikor a régi, értékes bútorok továbbra is otthonunk díszei lehetnek?

A hagyományos, régi parasztházak felújítása során a fürdőszoba tervezése sokszor komoly kihívás elé állítja a tulajdonosokat. Milyen kreatív megoldásokkal sikerült Önöknek áthidalni ezt a nehézséget?

A ház egyik érdekessége, hogy nincs megszokott módon elkülönített, klasszikus fürdőszoba: van egy mosdó, a tusoló a hálószobában, a szabadon álló kád pedig a padlástér-beépítéses rész pihenő helyiségében kapott helyet. A tusoló saját tervezés és munka - első látásra kemence formáját idézi. Tadelakt burkolatot kapott.

A ház belső terében nem található hidegburkolat, hiszen a vályog kiváló hő- és páraszabályozó tulajdonságokkal bír. Ez az anyag képes magába szívni a keletkező párát, majd azt fokozatosan visszapárologtatni a levegőbe. Ezzel egészséges, komfortos környezetet teremt, miközben megakadályozza a vizesedés és a penészesedés kialakulását. Mindez egy egyszerű, ám nagyszerű természetes törvények mentén zajlik, csakhogy az ember hajlamos elfeledkezni az egyszerűségről, és arról, hogy figyelemmel kísérje környezetét. Pedig a természet mindig visszajelzést ad arról, mi működik jól, és mi az, ami nem.

A munkák során számos felejthetetlen élménnyel gazdagodtam. Minden egyes nap új kihívásokkal és felfedezésekkel ajándékozott meg, amelyek segítettek mélyebben megérteni a vidéki élet szépségeit és nehézségeit. Az újjászületett tanya számomra nem csupán egy hely, hanem egy új kezdet szimbóluma, ahol a természet és a hagyományok találkoznak a modern életformákkal. A vidéki életmód pedig a lassabb ritmus, a közösség fontossága és az önfenntartás lehetőségét jelenti. Ezek az élmények és értékek gazdagítják a mindennapjaimat, és arra ösztönöznek, hogy még inkább elmélyedjek ebben a harmonikus életmódban.

A ház elrendezése, a terek kialakítása és a berendezés teljes mértékben az én egyéni vízióm alapján készült. Ami a kivitelezést illeti, nemcsak a saját munkámra támaszkodtam, hanem olyan barátokra és társakra is, akik rövidebb-hosszabb ideig mellettem álltak ezen a kalandos úton. Nekik ezúton is szívből köszönetet mondok.

Az egész élmény számomra egy különleges utazás volt, amely során egy új nyelvet, a lovak világának sajátos kommunikációját is elsajátítottam. Ezen a ponton bátran kijelenthetem, hogy igazán teljes életet élek. A ház és a lovak mellett eltöltött idő megtanítottak a türelem és az alázat fontosságára, és ezzel a megnyugtató önbizalommal ajándékoztak meg, amely arra ösztönöz, hogy ha az ember szívvel-lélekkel, kitartással és következetességgel dolgozik, a fáradozásai végül biztosan kifizetődnek.

A mai zűrzavaros világban ez a gondolat szilárd alapként szolgálhat azoknak, akik keresik az irányt. Meg kell tanulnunk hinni a "mesék" erejében, hiszen ezek a történetek mindig is a valóság egy darabkájából táplálkoztak, amelyben valaha léteztek várak, királylányok, hercegek és varázslatos lovak. Olyan mértékben érezhetjük őket valóságosnak, hogy szinte elfeledjük: a fantázia és a valóság határvonalán egyensúlyozunk.