Magyarország eltökélten ragaszkodik az orosz gázszállítmányokhoz, míg a V4-es országok más irányba orientálódnak.

Az orosz gázról való leválás óriási változást idézett elő Európában, ám a V4-országok különböző stratégiákat választottak a helyzet kezelésére. Lengyelország a norvég gáz és hőszivattyúk irányába fordult, míg Szlovákia az LNG (cseppfolyósított földgáz) és az azeri gáz mellett döntött. Csehország a szén használatának csökkentésére törekszik. Ezzel szemben Magyarország továbbra is ragaszkodik az orosz gázimporthoz, ami különösen aggasztó, hiszen a 2027-es uniós importstop vészesen közeledik. Az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék energiaföldrajzi munkacsoportja, dr. Munkácsy Béla vezetésével, részletesen elemezte ezt a komplex helyzetet, amelyet a masfelfok.hu közölt.

Az orosz-ukrán konfliktus hatására az Európai Unió drasztikus lépéseket tett az orosz gázimport csökkentésére, mindeközben a klímavédelmi célkitűzések betartása is prioritást élvezett. E változások legnagyobb következményei Közép- és Kelet-Európát érintették, ahol a gázalapú fűtés széles körben elterjedt, és az orosz importtól való függőség különösen magas volt.

2021-ben az Európai Unió földgázfogyasztásának több mint 40%-a Oroszország területéről érkezett, azonban ez az arány 2024-re drámaian 14%-ra csökkent. A jelentős változás hátterében részben az uniós szankciók állnak, másrészt Oroszország a háborús helyzet során az energiahordozót nyomásgyakorlási eszközként használta, leállítva és korlátozva a gázszállításokat. Ez a lépés alapjaiban rengette meg az európai ellátási láncokat. A helyzet nemcsak gazdasági, hanem környezeti szempontból is komoly kihívások elé állította az országokat: míg egyes államok a hiányzó gáz pótlására átmenetileg a szénfogyasztás növelésével reagáltak, mások a megújuló energiaforrások gyorsabb fejlesztését választották.

A Visegrádi Négyek eltérő stratégiákat választottak a válság kezelésére. Lengyelország teljesen leállította az orosz importot, norvég gázt hoz be a Balti-tengeri vezetéken, LNG-terminálokat bővít, és hőszivattyús, valamint távfűtési fejlesztésekbe kezdett, hogy kiváltsa a széntüzelésű rendszereket, miközben az épületfelújításokat is gyorsítani kezdte.

Szlovákia a lengyel-szlovák gázvezetékkel és LNG-beszerzésekkel csökkenti függőségét, a megújulók arányát 19%-ról 28%-ra emelte a fűtésben, de a kormány jelezte: 2026-tól megszünteti a megújulók támogatását, részben az Azerbajdzsánnal kötött gázszerződés miatt.

Csehország 1990 óta 43%-kal mérsékelte szén-dioxid-kibocsátását, köszönhetően a szén fokozatos kivezetésének. Ennek ellenére az ország továbbra is jelentős mértékben függ a fosszilis energiahordozóktól. Ahhoz, hogy elérje a "Fit for 55" célkitűzéseit, sürgető szükség van szigorúbb klímapolitikai intézkedések bevezetésére, az energiahálózat fejlesztésére és a megújuló energiaforrások integrálására a rendszerbe.

Magyarország ezzel szemben határozottan ragaszkodik az orosz gázhoz, hosszú távú megállapodások révén biztosítva a Gazprom szállításait a Török Áramlaton keresztül. A kormány érvelése szerint az ország földrajzi elhelyezkedése és az alternatív szállítási lehetőségek hiánya miatt elengedhetetlen a lakossági és ipari energiaszolgáltatás biztonságának megőrzése érdekében a stabil orosz import fenntartása.

Bár Magyarországon már jelentős napenergia-kapacitás jött létre, a megújuló energiaforrások elterjedése még mindig lassú és rendszertelen, különösen a szélenergia és a biogáz esetében. A munkacsoport elemzése rámutat, hogy "a rezsicsökkentés következtében hiányoznak a források a villamosenergia-hálózat modernizálásához, valamint a tárolási kapacitások érdemi bővítéséhez." Az állami támogatások korlátozottsága, együtt a rezsicsökkentés körüli mítosszal, nem motiválja kellőképpen a lakosságot az alternatív, környezetbarát technológiák alkalmazására, sem az energiahatékonysági beruházások megvalósítására. Ennek következtében a magyar energiarendszer továbbra is nagymértékben a földgázra támaszkodik, miközben az Európai Unió 2027 végéig fokozatosan megszünteti az orosz gázimportot, 2025 végétől pedig új szerződések kötésére sem lesz lehetőség.

Magyarország számára ez radikális irányváltási kényszert jelent, ha el akarja kerülni az ellátásbiztonsági és árrobbanási kockázatokat a közelgő uniós importstop után. A valódi kérdés már nem az, hogy érdemes-e változtatni, hanem az, hogy a kormány a rendelkezésre álló szűk időben a tétlenséget választja-e, vagy belevág az energiarendszer érdemi átalakításába.