Sajnálattal értesültem, hogy Keleti Ágnes, a legendás tornász és sportoló, elhunyt. Az ő élete és teljesítménye nemcsak a sport világában, hanem a magyar kultúrában is maradandó nyomot hagyott. Emléke örökké élni fog a következő generációkban, inspirálva

Életének 103. évében távozott az élők sorából Keleti Ágnes, az ötszörös olimpiai bajnok tornász, aki a világ legidősebb élő olimpiai bajnokaként írta be nevét a sporttörténelembe.

Ha nem tör ki a második világháború, akkor már az 1940-es, meg nem rendezett olimpián is aranyesélyes lett volna. Karrierjét a háború a zsidó származása miatt is kettétörte, 1945-ben folytatta a tornászást. Az 1948-as londoni olimpián a versenyszáma előtt két nappal súlyosan megsérült, innen sikerült felállnia. Az öt olimpiai aranyérméből egyet 1952-ben, négyet pedig 1956-ban, 35 évesen nyert. A melbourne-i olimpia után disszidált, Izraelben telepedett le, ahol elismert tornászedző, főiskolai tanár volt. A rendszerváltás után egyre több időt töltött Magyarországon, majd haza is költözött, szinte haláláig fantasztikus szellemi és fizikai állapotban volt.

Azt mondta magáról, hogy három élete volt, az első a viszonylagos jólétben, családi biztonságban töltött második világháború előtti évek, a második a vészkorszak utáni, család nélküli kommunista időszak, amikor a tornán kívül semmije sem volt, a harmadik pedig 1956-tól a haláláig terjedt.

1921-ben látta meg a napvilágot a család második gyermekeként. Édesapja, Klein Ferenc, a szegedi gyökerekkel rendelkező sonka- és konzervgyár társtulajdonosa, aki exportálással foglalkozott, biztosította a család számára a két világháború közötti jómódot. Az apa nagy hatással volt lányára, hiszen ő volt az, aki felfedezte benne a sport iránti szenvedélyt. Együtt jártak hegyet mászni, úszni, evezni és síelni, e tevékenységek során a lány tornásztehetsége is hamar nyilvánvalóvá vált. Bár szívesebben táncolt volna, a sport világában való érvényesülés lehetőségei elvarázsolták. 1940-ben a magyar-olasz tornászversenyre is meghívták, ám zsidó származása miatt a csapatból végül kizárták. A zsidótörvények árnyékában egyetemre sem juthatott el, így kénytelen volt szűcsinasnak állni.

Hamis iratokkal cselédlányként bújtatta el magát a háború viharos évei alatt Szalkszentmártonban és Pesterzsébeten. Édesanyja, testvére és az ő gyermeke egy Pozsonyi úti védett házban találtak menedéket, ahol reményt kereshettek a borzalmak közepette. Sajnos édesapját Auschwitz sötét falai között ölték meg, így a család szívében maradt a fájdalom. Üllői úti otthonukat bombatámadás érte, és ezzel a család teljes egzisztenciája a semmibe veszett.

Az 1948-as olimpián a verseny előtti napon megsérült, a lengőgyűrűről leugorva elszakadt az ínszalagja, így a lelátóról nézte iszonyúan mérgesen a társait. Úgy érezte, hogy ez méltó folytatása addigi balszerencsés életének.

Az 1952-es helsinki olimpia idején a szívét egy fájdalmas szerelmi bánat gyötörte, ami megnehezítette számára a sportolás örömeinek megtalálását; valójában szíve mélyén inkább a doktori fokozat megszerzésére vágyott. A versenye előtt azonban úgy döntött, hogy egy hosszú, megnyugtató sétát tesz az otaniemi olimpiai faluból az erdő csendjében, ahol a természet nyugalma segített neki tisztázni a gondolatait. Ez a feltöltődés végül a siker kulcsává vált, hiszen a versenyt megnyerve nemcsak a győzelem örömét élvezte, hanem a belső békéjét is visszanyerte. A Népsport így méltatta első aranyérmét:

Kissé sápadt arccal érkezik a középre, ahol csodás tornagyakorlatát bemutatja. Nehezen kivitelezhető elemek sorozata váltakozik a mozdulataiban, és az ereje mesterien fonódik össze a nőies, ritmikus mozgásával. A kézenállás és a spárga után a mérlegbeállása is lenyűgöző, hibátlanul végzi el. Amikor befejezi a gyakorlatát, a magyar csapat tagjai szinte egy emberként törnek ki a lelkesedésükből, felemelve a hangjukat az elismerésük kifejezésére.

A táblák felé mutatnak. Két 10-es tűnik fel előttünk, de a figyelmünket elvonja a szinte teljes közönség, aki örömmel áramlik be a terembe, hogy kifejezze gratulációját a lenyűgöző teljesítményekhez. Csak annyit észlelünk, hogy az összpontszám 9.85. Úgy tűnik, ez is egy újabb sikeres pillanat volt.

Ekkor már harminc éves elmúlt, az akkori viszonyok között is kifejezetten idős tornásznak számított, mégsem hagyta abba. Az motiválta, hogy az 1956-os melbourne-i olimpián találkozhasson Ausztráliában élő, 1946-ban kivándorolt testvérével, ahová saját pénzéből nem tudott volna eljutni.

Melbourne-ben négy aranyérmet szerzett, megvédve olimpiai bajnoki címét talajgyakorlatban, emellett gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként is diadalmaskodott. Azt vallotta, hogy egy hagyományos olimpián aligha lett volna lehetősége ilyen kiemelkedő teljesítményeket nyújtani. Az 1956-os események közepette az oroszoknak a feszültségekkel teli világpolitikai helyzetre kellett összpontosítaniuk, így a pontozóbírók megszervezésére nem maradt erejük.

Az olimpia után egy rövid időre Ausztráliába került, ahol Sydneyben egy rádiókat összeszerelő üzem szalagján dolgozott, mint betanított munkás. Azonban úgy érezte, hogy ez az ország nem az ő helye, még akkor sem, ha az édesanyja a forradalom után Budapestről követte őt. A magyar állam ugyanis a Keleti Wallenberg utcai öröklakásáért cserébe engedte el az országból. Egy ismerőse németországi kalandjait irigyelve, elhatározta, hogy ő is követi őt. A repülőjegy megszerzésére pedig éjszakai lokálban mutatott be gerenda- és szalaggyakorlatokat, hogy összegyűjtse a szükséges pénzt.

Németországot követően Izrael földjén találta meg otthonát, ahol elindította a versenyszerű tornasport fejlődését – a gerendát ő hozta magával, mint alapkövet. Huszonkét éven át vezette az ország női tornászválogatottját, irányításával számos siker született. Két fia már túl van a negyvenedik életévén, és az Izraelben kötött második házasságából származnak. 1983-ban, a budapesti tornász-világbajnokság alkalmával tért haza először Magyarországra. Hosszú időn keresztül élt két ország között, ám 1989-ben visszanyerte magyar állampolgárságát, végül a 2010-es években véglegesen hazatért.

A tornasport jövőjével kapcsolatosan határozott álláspontja volt. Kifejezte aggodalmát amiatt, hogy gyakran tizenéves, fejlődésük szempontjából hátráltatott lányok diadalmaskodnak az olimpiai színpadon. A női torna jelenlegi állapotát pedig egyfajta végzetes útnak látta, amely nem ígér sok jövőt a sportág számára.

2019 óta ő volt a legidősebb élő olimpiai bajnok, 2016 óta pedig a legidősebb élő magyar olimpiai bajnok. Nagyon büszke volt arra, hogy Magyarországnak öt olimpiai aranyérmet szerzett. Nála is többet csak a vívó Kovács Pál, a kajakos Kozák Danuta (6-6) és a szintén vívó Gerevich Aladár (7) nyert. És volt még egy lista, ahol előkelő helyen állt: "Én vagyok Mark Spitz után a második legeredményesebb zsidó sportoló a világon!" - szerette mondani magáról.