Mickey Rourke máris búcsút int a Big Brother házának, miután az ottani körülmények és a viselkedések elérték a számára elfogadhatatlan szintet.

Pár napja írtunk róla, hogy Mickey Rourke is bekerült a brit Big Brother celebrerziójába, ahol hétfői érkezése után egyből balhét is csinált: a szerkesztőknek kellett elbeszélgetniük vele és figyelmeztetést is kapott, miután egyik játékostársa - a Rourke-nál ötven évvel fiatalabb énekesnő, Jojo Siwa - szerint homofób megjegyzéseket tett rá.

A fejmosás nem ért sokat, ugyanis a hírek szerint Rourke távozik a Big Brother Celebrity villájából, amit a csatorna a bokszolóból lett színész elfogadhatatlan viselkedésével indokolt, illetve azzal, hogy továbbra is sértő szavakat használt a többiekre. Rourke állítólag agresszíven és fenyegetően lépett fel a műsorban szintén szereplő Chris Hughes tévéssel szemben, bár az ITV közleménye szerint fizikai összetűzésig nem fajult az eset. A Big Brother Celebritynek eddig 23 évada futott az Egyesült Királyságban.

Related posts