Miért tapasztalható, hogy a férfiak gyakran dühösek? A szakértő pszichológus elmagyarázza a mögöttes okokat.

A férfiak sokszor nehezen ismerik fel és fogalmazzák meg félelmeiket. Ilyenkor kézenfekvő megoldásnak tűnik a harag és a düh, mint a frusztráció levezetési módja. Erről azonban nem ők tehetnek, a változás pedig nagyon is lehetséges.

Számos férfi számára komoly nehézséget okoz érzéseik azonosítása és kifejezése. A harag talán az a kivétel, amely alól sokan mentesülnek. Azonban amikor egy férfi dühöng, nem mindig tükrözi az igazi belső állapotát. A harag csupán a felszín, a valóságban sokszor más érzelmek, például a szomorúság vagy a frusztráció rejtőznek a háttérben.

Valószínű, hogy valami meglepőt titkol el a párja, sőt, talán még saját maga elől is. Íme, néhány gyakori ok és magyarázat, amely segíthet megérteni a helyzetet.

Abrum Weiss pszichoterapeuta megfigyelései szerint a férfiak érzelmi nevelése gyakran arra irányul, hogy érzéseik jelentős részét harag formájában fejezzék ki. A harag, mint érzelem, lehetőséget ad arra, hogy elkerüljék a sebezhetőség érzését, valamint annak megjelenését. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a férfiak ne tapasztalnának meg más érzelmeket is; a társadalmi elvárások azonban sok esetben ezt az egyetlen, "férfias" érzelmet tartják elfogadhatónak, így a komplex érzelmi világuk gyakran rejtve marad.

Természetesen, íme egy egyedi változat: "De vajon miért van ez így?"

A haragos, dühös férfi erős és férfias benyomást kelt, míg a szomorúságot vagy félelmet mutató férfiak gyengék és férfiatlanok a normák szerint. Gondoljunk csak az akciófilmek igazságért küzdő, dühös hőseire, akik talán néha elérzékenyülnek egy jelenet erejéig, ám ezután csak még nagyobb elszántsággal indulnak elkapni és legyőzni a gonoszt.

A nőket gyakran arra kondicionálják, hogy belső feszültségeiket és dühüket elrejtsék, mivel a harag kifejezése nem illik a hagyományos női szerepekhez. Ezzel szemben a férfiakat arra bátorítják, hogy bátran fejezzék ki érzelmeiket, és használják fel azokat céljaik elérése érdekében, akár a párkapcsolatuk dinamikájának befolyásolására is. Ez a különbség nemcsak a társadalmi normákból fakad, hanem mélyen gyökerezik a kultúrában, amely a férfiakat aktív érzelemkifejezőkként, míg a nőket passzív megfigyelőkként pozicionálja.

A szakértő rámutat, hogy a harag nem csupán a férfiak érzelmi állapotának javítására szolgál, hanem sokuk ezt a dühöt arra is felhasználja, hogy irányítás alatt tartsa partnerük érzelmeit. Ilyen esetekben, amikor a partner érzelmekkel telítettebbé válik, a férfiak gyakran tehetetlennek érzik magukat, és nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Ennek következtében a düh kifejezése válik számukra a megküzdés egyetlen módjává, miközben elfojtják a másik fél érzéseit és élményeit.

Bár a harag gyakran negatív fényben tűnik fel, valójában önmagában nem tekinthető problémának. Ez a legszemélyesebb és legőszintébb módja annak, hogy kifejezzük valakinek: nem elégedettek vagyunk a helyzettel, és vágyunk arra, hogy a dolgok pozitív irányba változzanak.

Abrum Weiss fontos üzenetet közvetít: ha az érzéseinket nem fogalmazzuk meg és nem keressük a megoldásokat, hanem inkább elnyomjuk őket, akkor komoly problémává nőhetik ki magukat. Amikor a harag tettekben nyilvánul meg, az nem csupán egy figyelmeztetés, hanem egy hatalmas, vörös figyelmeztető jel, amely arra inti a figyelmet, hogy ideje cselekedni.

A szakértők megfigyelései szerint a férfiak haragjának mögött sokszor egy mélyebb érzés, mégpedig a félelem húzódik meg. A harag, mint reakció, valójában egyfajta pajzs, amellyel próbálják elfedni a szorongásukat és a kiszolgáltatottságukat. Íme néhány jellemző példa, amelyek ezt a dinamikát szemléltetik:

Bár a szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy a düh és harag természetes érzések, fontos ennek határt is szabnunk. Akkor is, ha mi magunkban érezzük újra és újra visszatérő, fojtogató jelenségként. És természetesen akkor is, ha partnerünk haragja nehezíti meg mindennapjainkat.

A harag nem csupán egy érzés, hanem annak intenzitása, gyakorisága és megnyilvánulási formája is jelentőséggel bír.

Félelem: Amikor a harag mögött rejtőzik a félelem, és a partnerünk nyitott arra, hogy meghallgasson minket, az igencsak ígéretes. Különösen akkor, ha a helyzetet képesek vagyunk végül nyugodt és építő jelleggel átbeszélni.

Abúzus: Az abuzív viselkedés során a harag nem teremt lehetőséget a konstruktív párbeszédre. A partnerünk gyakran lebecsüli az érzéseinket, miközben továbbra is fenntartja az agressziót. Így nem csupán megoldás nem születik, de még a kommunikáció is elmarad.

Félelem: Ha a partnerünk haragja félelmet rejt, az azt jelzi, hogy zavart, zaklatott lelkiállapotban van. Az empátiára befogadón reagál, sőt ő maga is érti és érzi a törődést és a mi érzéseinket is. Reagál arra, ha segítünk neki, hogy nyíltabban fogalmazza meg érzéseit.

Abúzus: Az abuzív magatartás során a manipuláció és a sértések válnak a mindennapjaink részévé. Olyan partnerrel állunk szemben, aki nem hajlandó szembesülni a saját félelmeivel, és elutasítja a mi érzéseink és aggodalmaink figyelembevételét. A felelősséget állandóan ránk tereli, és ebből a helyzetből nem kíván engedni.

Félelem: A félelmet leplező harag általában csupán átmeneti állapot, célja pedig többnyire éppen a megoldás megtalálása. Ilyenkor párunk végső soron nyugalomra, feloldásra vágyik és arra, hogy megszűnjön a belső feszültség.

Abúzus: Amikor a partnered dühének megnyilvánulásai folyamatosan a hatalom és irányítás megszerzésére irányulnak, és célja, hogy érzelmileg vagy fizikailag fájdalmat okozzon neked, akkor egyértelműen az abúzus jeleit tapasztalod.

A félelem gyakran kavarog a párkapcsolatokban, és amikor ez harag formájában tör felszínre, változásokra van szükség. Ahogy telik az idő, visszajelzéseink és belső késztetéseink hatására egyre inkább képes lesz egészségesebben és konstruktívan kezelni a konfliktusokat. Arra törekszik, hogy viselkedésén finomítsa, frusztrációját új szavakkal fejezze ki, még ha ez néha újabb kihívásokat is hoz magával. Az önismeret és a fejlődés útján haladva, a célja az, hogy a kommunikációja hatékonyabbá váljon, és a nehézségeket lehetőségként értelmezze.

Abúzus: Az abuzív magatartás ritkán változik meg kedvező irányba. Ha mégis, az általában csak súlyosabb formát ölt. Amennyiben partnerünk dühkitörései rendszeressé válnak, és próbálkozásaink nem hoznak javulást a helyzetben, a megoldások az epizódok végén elmaradnak, valamint a konstruktív párbeszéd hiányzik, akkor a kapcsolatunk alapdinamikájában súlyos problémák állhatnak fenn. Az ilyen típusú viselkedés folyamatosan aláássa az önbecsülésünket, és akár a fizikai biztonságunkat is veszélyeztetheti.