A francia kormányválság és a cseh kormányváltás olyan politikai események, amelyek nem csupán a két ország belső helyzetét tükrözik, hanem szélesebb körű tendenciákat is jeleznek Európa politikai táján. A francia kormányválság például a politikai instabil

A cikk megosztásához egyszerűen kattintson erre a linkre, vagy másolja ki és küldje el ezt a webcímet: https://demokrata.hu/vilag/szetcsuszo-europa-1072084/

"Egyetlen koronát sem adunk fegyverre Ukrajnának, hiszen még Csehországra sincs elegendő pénzünk" - jelentette ki a cseh választásokat jelentős részben a romló gazdasági és szociális helyzet miatt megnyerő párt, az ANO vezetője, Andrej Babiš. Közben Franciaországban az EU által megengedett háromszázalékos plafon majdnem kétszeresére rúgó költségvetései hiány és a GDP 114 százalékát kitevő államadósság kezelését célzó megszorítások miatt előbb százezrek mentek az utcára, majd még a megalakulása előtt megbukott Sébastien Lecornu kormánya. A francia és a hozzá sok tekintetben hasonlító német helyzet jól mutatja, hogy Európa mozdonyai már nem húznak. Emmanuel Macron botladozása megtestesíti a nyugati elit stratégiai víziójának hiányát, Friedrich Merz lépései és egyre militánsabb hangneme azt jelzi, hogy ez a fősodor milyen kiutat ajánl, míg Andrej Babiš visszatérése a patrióta, szuverenista erők erősödésére utal. Mindezek egyértelművé teszik az Európai Unió töredezettségét, a törésvonalak mélyülését, amelyeket a versenyképesség további romlásával és a szociális feszültségek növekedésével együtt az ukrajnai háború egyre inkább közeledő és durvuló végjátéka csak fokozhat.

Franciaországban a leglátványosabb a politikai instabilitás (Lásd Őry Mariann írását). De így vagy úgy hasonló helyzetben van Nagy-Britanniában Keir Starmer, Németországban Friedrich Merz, Spanyolországban pedig Pedro Sánchez, míg Olaszországban Giorgia Meloni viszonylag stabil helyzetéből fakadó mozgásterét az óriási államadósság szűkíti.

Az Európai Uniót napjainkban egy frusztrált liberális-progresszív elit irányítja, amely, miközben székéhez ragaszkodik, egyre inkább autoriter politikai irányvonalat követ. Ironikus módon ez a jelenlegi elit a korábbi európai értékek ellen küzd, és az EU nem hajlandó figyelembe venni saját alapdokumentumát, a lisszaboni szerződést. A geopolitikai kihívások belső feszültségeket is generálnak Európában. Az Egyesült Államok fokozatosan visszavonul az egyre nyilvánvalóbban zsákutcába jutó ukrajnai projektből, amelyben az Európai Unió - különösen a "tettre készek koalíciója" - vette át Kijev támogatásának és fenntartásának felelősségét. Így Ukrajna de facto az Európa proxyjává vált, amelyet "Európa első védvonalának" titulálnak, hogy legitimálják szerepét. A finanszírozás terén az EU és tagállamai átveszik az amerikai katonai és gazdasági támogatás jelentős részét, és 2025-re az európai támogatások volumene a várakozások szerint meghaladja az amerikaikat. Ukrajna tehát annak az Európának a proxyja, amelyet Donald Trump politikája alakított át, alávetettebb helyzetbe hozva, és Amerika vazallusává tette.

A Nyugat képtelen beletörődni a világhegemónia elvesztésébe. Itt nem csupán geopolitikáról van szó. A nyugati ideológia - a politikai-gazdasági globalizmus és a társadalmi-kulturális poszthumanizmus - eleve elutasítja a sokféleséget, a nemzeti vagy civilizációs identitást és a hagyományt. A modern Nyugat számára az univerzalizmus feladása katasztrófa, hiszen nem áll készen a regionális státusra. Ezért a Nyugat összeszedve jelentős erőforrásait és a meggyengült, de még meglévő technikai fölényére támaszkodva igyekszik minden eszközzel gyengíteni azokat, akiket ellenfélnek nyilvánított. Ám míg az Egyesült Államok felismerte, hogy ez az elképzelés zsákutcába jutott, most azt célozta meg, hogy ha nem is hegemón, de az új világrend legerősebb pólusa legyen. A realitások felismerése jegyében hátrál ki az ukrajnai háborúból, miközben a múltban ragadt Európa mind jobban a konfliktus túszává válik.

Babiš győzelme Prágában nemcsak a mérsékelt euroszkeptikusok táborába való átlépést jelzi, hanem újabb bizonyíték arra, hogy az Oroszország megfékezésére és Ukrajna támogatására 2022-ben Ursula von der Leyen köré épült egység meggyengült. Akkoriban az európai nemzetek példamutató szolidaritást tanúsítottak, amikor Washington utasítására szankciókat vezettek be Moszkvával szemben, még saját gazdasági érdekeik ellenére is. Ezzel szemben Orbán Viktor Magyarországa már a kezdetektől fogva óvatos távolságtartást tanúsított, és nem volt hajlandó semmit feláldozni Ukrajnáért, amiért Brüsszel politikai és ideológiai ellenfélként kezdte kezelni a magyar miniszterelnököt. A szlovák kormány barátságosabb kapcsolatban áll Brüsszellel, de kritikusan viszonyul a keleti politikához, és gyakran Orbán szövetségeseként lép fel. Robert Fico visszatérése újabb figyelmeztetés Ursula von der Leyennek; egyre több ilyen figyelmeztetés érkezik. Bizonyos helyeken az EU kényelmes vezetése helyébe kellemetlen helyzetek léptek, máshol viszont változások küszöbén állunk, és van olyan terület is, ahol Brüsszel számára elviselhetetlen a helyzet.

Ausztria valójában abban a szkeptikus csoportban kellett volna hogy helyet foglaljon, amelyben Csehország mostanság találja magát, azonban minden rendszerszintű erő összefogott Herbert Kickl Szabadságpártja ellen, és egy ellentmondásokkal teli koalíciót alakított. Furcsa módon még ez a sokfejű, ellentmondásos kormány is elutasítja a bizottság követelését, hogy szakítson az orosz gáz vásárlásával, mivel ez a versenyképesség csökkenéséhez és a Szabadságpárt drámai felemelkedéséhez vezetne. Kickl nézetei Oroszországról és Ukrajnáról annyira eltérnek, hogy Orbán a maga részéről igazi atlantistának tűnik, míg Babiš inkább lelkes ukrán támogató. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országai tehát különböző mértékben, de mindannyian távolságot tartanak a jelenlegi uniós vezetéstől.

Ez az elszigetelődés a volt Habsburg Birodalomból átterjedt a Benelux államokra is, hiszen a közelgő holland parlamenti választásokat valószínűleg Geert Wilders, az euroszkepticizmus holland sztárjának pártja nyeri. Wilders megnyerte az előző választásokat, de megakadályozták abban, hogy valóban átvegye a hatalmat egy olyan rendszerben, amely valamivel tiszteletreméltóbb volt, mint az osztrák, de a tapasztalatok szerint életképtelen. Wilders előre hozott választásokat provokált abban a reményben, hogy javítja az eredményt, hogy a régi elit trükkjei kudarcot vallanak, és Hollandia irányt vált. Belgiumban Bart de Wever már a miniszterelnök. Ő általában nem ellenzi az egyesült Európa gondolatát, de nézeteit tekintve azért sok tekintetben közelebb áll Orbánhoz, mint Ursula von der Leyenhez. Belgiumban található a fő letétkezelő, így a nemzeti érdekeket követve rajta akadt el például most az Európai Bizottság terve, hogy a befagyasztott orosz vagyont Kijev felfegyverzésére költsék el.

A skandináv-északi országok, a balti államok és Lengyelország továbbra is hűséges tagjai Ursula von der Leyen koalíciójának. Ezzel szemben létezik egy másik, formálisan lojalitást mutató államcsoport, amelyet a Brüsszeltől erősen függő, gazdaságilag hátrányos helyzetű országok alkotnak, mint például Görögország, Bulgária és Románia. E társadalmak nem igazán lelkesednek Ukrajna támogatásáért, de kormányuk ügyesen figyelmen kívül hagyja a lakosság véleményét. Például a bolgár vezetés titokban szállította az ukránoknak a fegyvereket, míg Romániában az "elfogadhatatlan" választási eredményeket egyszerűen eltüntették.

Az európai nagyhatalmak, amelyek nélkül az EU létezése elképzelhetetlen, különböző kihívásokkal néznek szembe, Ursula von der Leyen pozíciója pedig nem tűnik stabilnak. Olaszországban a kormány jobboldali irányvonalat követ, hűséges a NATO-hoz és az Oroszország elleni fellépéshez, mégis ellenzi a brüsszeli irányítási rendszert. Spanyolország, a baloldali és Európa-párti kormánya ellenére, sajátos utat választott, amelyben jelenleg inkább Izrael kritikájára összpontosít, mint Oroszországéra. Franciaországban a politikai helyzet zűrzavaros: a kormányzat gyakorlatilag nem működik, és Marine Le Pen, az euroszkeptikus mozgalom jeles képviselője, előre hozott parlamenti választásokat sürget. Németországban, ahol Friedrich Merz kormánya eddig elkötelezett volt a balti államok támogatása mellett, a régi elit körében máris feszültségek tapasztalhatók, és a lakosság körében sem népszerű az oroszellenes pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter jövője egyre bizonytalanabb, ahogy a következő választások közelednek.

A pénz egykor az európai államok közötti egység alapkövévé vált, ám ma éppen ennek a hiánya vezeti a szétesés irányába. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Volodimir Zelenszkij egyre inkább követelőzővé válik, ami nem segíti a kohéziót. A szponzorok száma fokozatosan csökken, és míg tavaly novemberben az Egyesült Államok visszahúzódott, most Csehország is eltávolodik. Brüsszel politikai elitjének jelenlegi erkölcsi állapota azt mutatja, hogy nem a racionalitás és az örök értékek irányítják a gondolkodásukat, hanem inkább a halálos bűnök. Különösen a hatalomvágy és a kapzsiság tűnik ki, ami nemcsak Kijev, hanem egész Európa pozícióit is gyengíti.