Nádasdy Ádám: Egy olyan csapdába kerültem, ahonnan nem találom a kiutat.

A díjak elvileg a teljesítmény elismerésére szolgálnak, nem pedig a lojalitás jutalmazására. Angliában szinte elképzelhetetlen lenne, hogy bármelyik miniszter vagy miniszterelnök művészeti díjakat osztogasson, mert az ilyen lépés könnyen nevetségessé válna - nyilatkozta Nádasdy Ádám az Indexnek adott nagyinterjújában. A költő, esszéista és műfordító mostanában megjelent Londoni levelek című könyvével kapcsolatban beszélgettünk vele az angliai életről, a magyarországi helyzetről, a kultúra értékelésének módjairól, a Pride eseményekről, valamint arról, hogy milyen hírek keltik fel igazán a brit sajtó érdeklődését.

Nádasdy Ádám az Indexnek adott átfogó interjújában számos izgalmas témát érintett, többek között azt is megosztotta, hogy:

Korábban kifejezte szeretetét hazája iránt, és elkötelezte magát amellett, hogy megvédje, valamint pozitív fényben tüntesse fel Magyarországot. Az utóbbi hetekben azonban éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormány politikájával szemben, kiemelve, hogy Európa szégyenének tartja, hogy itthon a Pride résztvevőit pénzbírsággal sújtják.

Ez is hozzájárul ahhoz, hogy megóvjam a hazámat. Észreveszem, ha valami nem a megfelelő irányba halad, és ezért kiállok az igazamért. Vagy esetleg más megközelítésre gondolsz?

Nem, ez nem lenne a legjobb megoldás a szín kiemelésére.

Számomra a legfontosabb, hogy megóvjam a hazámat mindenféle romlástól és pusztulástól, és megakadályozzam, hogy a vesztébe rohanjon. Ezt a szándékomat nem befolyásolja, hogy a helyzet milyen színben tűnik fel. Amikor külföldön járok, természetesen az ember hajlamos a legjobb fényben bemutatni az otthonát, mintha azt mondanám, hogy Józsi bácsi valójában nem is annyira rossz ember, mint amilyennek elsőre látszik.

Természetesen, Magyarország védelme egy összetett kérdés, amely számos aspektust magában foglal. Az ország védelme nem csupán katonai erőn múlik, hanem a társadalmi összefogáson, a gazdasági stabilitáson és a nemzetközi kapcsolatok erősítésén is. Elsősorban fontos a lakosság tudatossága és önvédelmi képessége, hiszen egy erős közösség képes összefogni válsághelyzetekben. Emellett a technológiai fejlődés és a modern haditechnika is kulcsszerepet játszik, hiszen a mai kihívásokra innovatív válaszok szükségesek. A diplomáciai kapcsolatok ápolása, a szövetségi rendszerekhez való tartozás, valamint a nemzetközi jogi keretek betartása szintén elengedhetetlen az ország biztonságának megőrzéséhez. Ezen tényezők együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországot hatékonyan meg lehessen védeni a külső és belső fenyegetésekkel szemben.

Ó, Uram, hát az én szerény eszközeimmel erre bizony nem vagyok képes. Minden alkalmat megragadok, hogy hangsúlyozzam: Magyarország mindenképp Európa része - és annak is kell maradnia - mióta Szent István felölelte a kereszténységet. Úgy vélem, itt van a helye, és aki ezt nem ismeri el, az súlyos vétket követ el hazánk ellen, kockáztatva ezzel az ország jövőjét. Ennél többet nem kérhetek tőletek! Én már egy tapasztalt pedagógus vagyok, és csak annyit mondhatok: gyermekek, vigyázzatok!

Ön már évek óta Londonban él a férjével, ám még mindig úgy érzi, hogy turistaként tekint magára, aki "családegyesítés" céljából tartózkodik Angliában.

Jogilag nem rendelkezem hivatalos státusszal, mivel nem vagyok bejelentve, így adót sem fizetek, ami azt jelenti, hogy nem élvezhetem az idősek utazási kedvezményét sem – ehhez ugyanis szükséges a bejelentkezés és az adófizetés. Ugyanakkor több vagyok, mint egy egyszerű turista: angol szakos tanárként dolgoztam, és alaposan ismerem a nyelvet, valamint a helyi szokásokat is. A párom orvosi pályán dolgozik, és ott talált munkát, míg én nyugdíjba vonultam.

A párja munkája miatt döntöttek úgy, hogy elköltöznek?

Igen.

Befolyásolták a döntést a magyarországi állapotok?

A párom sebész volt, bár most már átnyergelt pszichiátriára, mert érdekesebbnek találja, meg talán több is a munkalehetőség. A sebészet viszont egy nagyon technikai szakma, szerszámokat, gépeket, cérnát kell használni, ezekből bizony a gazdagabb országokban több van, jóval előbbre járnak nálunk. Évszázadokkal ezelőtt a cipészinas is elment nyugatra megnézni, hogy mik a cipészmesterség új technikái... A férjem így került ki, aztán ott is maradt.

Hogyan befolyásolta a költözésüket a kapcsolatuk?

Nem, ez nem volt szempont, igazán jól éreztük magunkat itt. Széles baráti körre tettünk szert, bár nyilván volt benne egy kis szerencse is. Tudom, hogy sokan esetleg ellenségesen vagy megvetően tekintenek az ilyen típusú kapcsolatokra.

Milyen eltérések figyelhetők meg a homoszexualitás megítélésében Londonban és Budapesten? Mennyire más a társadalmi hozzáállás és a támogatás mértéke a két városban?

Teljes mértékben átérzem ezt a helyzetet, és őszintén szomorúnak tartom. Istenem, mindig is le voltunk maradva a nyugattól, ez már Széchenyi korában is észlelhető volt. Érdekes, hogy a közvélemény általános megítélése nem tűnik olyan borongósnak. A Fidesz kormánya azonban, a saját politikai céljaik érdekében, sajnálatos módon a melegek ellen hergel, ami véleményem szerint teljesen helytelen. Ne haragudj, de ez a kérdés nem éppen az, amit sorsdöntőnek nevezhetnénk. Sokkal sürgetőbb a cigányság helyzete, de azt valahogy senki sem veszi komolyan. Ez nem annyira piacképes téma, nem annyira vonzó.

A Fidesz egy olyan kisebbséget választott célpontjául, amely sokak szerint nemcsak hogy hátrányos helyzetben van, hanem a politikai diskurzusban is alulreprezentált. Az ilyen lépések gyakran felvetik a kérdést, hogy a hatalom miként használja fel a társadalmi feszültségeket saját politikai céljainak szolgálatában. Az ilyen stratégiák nemcsak a választási eredményekre, hanem a társadalmi kohézióra is komoly hatással lehetnek.

Így van.

Azt mondta, 2025-ben is fel fog vonulni a Pride-on, legfeljebb befizeti a büntetést.

Természetesen! Csak azért, mert a Fidesznek ez nem kedvez, nem fogom otthagyni az eseményt. Évről évre részt vettem, és most sem hagyom ki!

Miért választotta a külföldi életet azzal szemben, hogy itthon aktívan részt vegyen a történésekben?

Ez lelki alkat kérdése. Ne felejtse el, a kommunizmus alatt nőttem föl, pontosan ugyanez a kérdés vetődött fel akkor is. Persze a vasfüggöny miatt nem volt könnyű külföldre menni, akkor inkább az volt a kérdés, hogy az ember belépjen-e a pártba, mondván, hogy "jobb, ha én vagyok ott, mint ha valami gazember". Akkor a távolmaradást választottam, polgári konzervatív családból jövök, nálunk nem volt divat a pártba való belépés.

Most persze más világ van, lehet, hogy kormányváltás lesz, akkor pedig másik párt lesz uralmon. Ezt egyénileg kell eldönteni, nincs rá recept. Olyan ez, mint a házasság, meg a válás. Ha valakit nagyon szorongat egy helyzet, akkor el kell menni. Érti? Más meg azt mondja, hogy nem, majd kidolgozza magát ez a dolog is...

Valóban elérkezett az a pillanat, amikor sokan úgy érzik, hogy kevés remény maradt az ország jövőjét illetően. De vajon tényleg menthetetlen ez a hely? Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy a változás mindig lehetséges, ha elegen hisznek benne és hajlandóak cselekedni. Minden nehézség ellenére mindig van lehetőség a fejlődésre és az újjáépítésre, ha összefogunk és közös célért dolgozunk. Az ország sorsa nem csupán a politikai vezetők kezében van, hanem mindannyiunkéban, akik itt élünk és formálni szeretnénk a jövőt.

Dehogy lenne menthetetlen a helyzet, miért is lenne az? Valójában nagyon is rendben van minden, ha így nézzük, nemde? Képzelje csak el, az egyik este Bécsből indultam haza, és a vonat Hegyeshalomnál meg sem állt. Régebben a határőrök farkaskutyákkal járták a területet, most meg csak úgy átszaladtunk, ami igazán jó dolog, és ezt nagyon tudom értékelni. Magánéleti okokból sok időt töltök Londonban, hiszen a férjem mellett a helyem, de szinte minden hónapban hazatérek. Hosszú éveken át tanítottam, most pedig publikálok és színházaknak fordítok. A magam módján jelen vagyok itthon is. Hogy ez mennyire hasznos a hazám számára, azt nem tudom megmondani.

Londonban nem keresel állást?

Alapvetően nem érzem magam otthon ott, mintha csak egy árnyék lennék. Az egyetem magyar tanszéke néha megkeres, hogy a nyelv világáról beszélgessek, és időnként a Liszt Intézet is felkéréssel él, hogy előadásokat tartsak. Jelenleg pedig azon dolgoznak, hogy az új könyvem, a Londoni levelek, bemutatóját megszervezzék.

Megjelenik angol nyelven is a Londoni levelek?

Nem. Ez az egész magyar szemüvegen át érdekes. Olyasmikről írok benne, ami onnan nézve nem túl izgalmas.

A magyar fizetésével, nyugdíjával mire megy Angliában? Ott gyorsan fogy a pénz...

Ez maximálisan így van.

Miért éri meg önnek magyar fizetésből Londonban élni?

Egy olyan helyzetbe kerültem, amiből nem látom a kiutat. A férjem ott van mellettem, míg a munkám itt köt le. Sajnos ezen nem tudunk változtatni. Talán másképp kellene megközelíteni a dolgot, ha erre gondol, megértem.

Pontosan erre az ötletre gondoltam.

Igen... De azért ne hagyja figyelmen kívül, hogy a férjem angol munkásként becsületesen megkeresi a kenyerünket.

Ön mit csinál a szabadidejében?

Kérem, engedjék meg, hogy a szabadidőm kérdését kissé árnyaltabban közelítsem meg. Valójában a szabadidőm nem igazán szabad, hiszen a munkám szorosan összefonódik a számítógéppel. Amint megérkezem, előhalászom a táskámból a szükséges eszközöket, kinyitom, letelepedek, és máris belemerülök a feladataimba. Fordításokkal, lektorálásokkal és nemzetközi szerkesztési feladatokkal foglalkozom, sőt, néha még írásra is időt szakítok. Ezen kívül, mint egy tapasztalt professzor, vannak bizonyos tisztségeim is: például elnökölni a doktori védéseken, amihez alaposan át kell böngésznem a szükséges anyagokat…

Nincs sok szabadidőnk, de színházba szívesen járunk. Márk, a párom nagyon jól tud angolul, vele is tudok menni. Könyvesboltokba is eljárok, ott napokat lehetne eltölteni. Néha csak összecsomagolom a cuccomat, és beülök egy kávéházba, hogy ne mindig otthon legyek. Ha Márk elmegy dolgozni, én meg otthonról dolgozom, azért be lehet zápulni. Erre London nagyon jó, mert szakadozott város, sok centruma van.

Természetesen! Az angol és a magyar irodalomfogyasztási szokások között számos érdekes eltérés figyelhető meg. Az angol olvasók gyakran kedvelik a szépirodalmat, és a klasszikus művek mellett a kortárs regények is népszerűek. A könyvklubok és az online közösségek is nagy szerepet játszanak az olvasási élmények megosztásában. Ezzel szemben a magyar olvasók sokszor mélyebb hagyományokhoz kötődnek. A magyar irodalom gazdag története és a nemzeti identitás szempontjából fontos művek erőteljes hatással vannak az olvasási szokásokra. Emellett a magyarok hajlamosak a költészet iránti vonzalomra, és sokan szívesen olvasnak klasszikus költőket, mint Ady vagy József Attila. Mindkét kultúrában azonban megfigyelhető egyre nagyobb érdeklődés a digitális formátumok iránt, és a közösségi média szerepe is növekszik az irodalom népszerűsítésében. Összességében elmondható, hogy bár vannak különbségek, a könyvek szeretete és az olvasás iránti vágy mindkét nemzetben közös.

Tulajdonképpen nem, de vegye figyelembe, hogy angolul rengetegen olvasnak, nem csak a született angolok. Magyarul nemigen olvas olyan, aki ne volna magyar, azért más forgalomról beszélünk. Angliában is van fogyasztói köre irodalomnak. Feltehetően nem nagyobb, mint itt, de nagyobb az ország, így hatszor annyi ember olvas. Nem érzem azt, hogy Magyarország vagy a Kárpát-medence lemaradt volna. A Magvető Kiadónak dolgozom, látom, hogy prosperál, a kiadványok elfogynak, no persze nem minden, és nem is egyformán.

Érdekes megfigyelni, hogy a Fidesz-kormány által kiosztott művészeti díjak körüli közbeszéd gyakran fanyalgásra ad okot. Úgy tűnik, hogy e díjak leginkább a kormányhoz hűséges barátoknak és támogatóknak jutnak, ami kétségkívül devalválja azokat. A díjaknak ugyanis a teljesítmény elismeréséről kellene szólniuk, nem pedig a lojalitásról. Egy angol kontextusban elképzelhetetlen lenne, hogy bármelyik miniszter vagy miniszterelnök közvetlenül művészeti díjakat adományozzon; azonnal nevetségessé válna. Vannak ugyan díjak és állami támogatások, de ezeket általában egy független kuratórium ítéli oda, és a döntés után a politikai befolyás már nem játszik szerepet. Gondoljunk csak a Booker-díjra, amely a világ egyik legelismertebb irodalmi díja; de Isten ments, hogy a kormány képviselője adja át! A minisztereknek még a díjátadó helyszínére sem lenne szabad belépniük.

A kultúra értékelése akkor mégiscsak más Angliában.

Valóban, ez a helyzet. A kommunisták a Rákosi-rendszer idején találták ki azt a rendszert, amely szerint a párt a hűséges és támogató művészeknek különféle díjakat osztogatott. Ezzel azt a látszatot keltették, hogy eltűnt a kapitalizmus, és már nincsenek gazdag tőkések, mint például Baumgarten, aki a saját vagyonát ajánlotta fel ilyen célokra. A művészeknek azonban továbbra is szükségük volt anyagi támogatásra, így jött a párt, hogy ezt biztosítsa számukra. Ez a gyakorlat azonban rendkívül káros, és nehéz belőle kilépni. Nagyon bonyolult lenne a művészeknek azt mondani, hogy "képzeljétek el, holnaptól kezdve nem lesz semmilyen támogatás, keressetek magatoknak szponzorokat, akik majd segítenek nektek."

A kortárs magyar irodalom rendkívül sokszínű és gazdag világot kínál, amely folyamatosan fejlődik és alkalmazkodik a mai társadalmi és kulturális kihívásokhoz. Az új generációs írók mernek kísérletezni a formákkal és a témákkal, miközben a hagyományos értékeket is továbbviszik. A kortárs művekben fellelhető a személyes élmények és a globális problémák egyvelege, a szövegek gyakran reflektálnak a társadalmi feszültségekre, identitáskeresésre és a technológiai változások hatásaira. Az irodalom immár nem csupán a szórakoztatás eszköze, hanem fontos platform a társadalmi diskurzusokhoz, a kérdések felvetéséhez és a válaszok kereséséhez. A témák sokfélesége mellett az írók stílusa is változatos: a lírai prózától a kísérleti elbeszéléseken át a hagyományos narratívákig minden megtalálható. Az olvasók számára ez a gazdagság lehetőséget ad arra, hogy különböző perspektívákból ismerkedjenek meg a világunkkal. Összességében a kortárs magyar irodalom nemcsak a múlt örökségét hordozza, hanem bátor lépésekre is sarkall, hogy új utakat fedezzünk fel a kifejezésmódokban és a gondolkodásban.

Jó véleménnyel vagyok, sokfélét írnak. Van elvont magasirodalomtól kezdve minden, egészen a népszerű bulvárig. Érdekes gyerekkönyvek jelennek meg, az ifjúsági irodalom kifejezetten színvonalas, és sokat fordítanak külföldi művekből is. Ahhoz képest, hogy kicsi a nyelvközösség, bámulatosan sok minden jelenik meg.

Londonban sokan érezhetik magukat bevándorlónak, még akkor is, ha már hosszabb ideje itt élnek. A város multikulturális jellege és a sokféle háttérrel rendelkező emberek jelenléte különleges élményt nyújt, de ugyanakkor kihívásokat is hordoz. A különböző kultúrák, nyelvek és szokások találkozása sokszor izgalmas, de néha magányos érzéseket is kiválthat. Az identitás keresése és a beilleszkedés folyamata mindenkinek más, és London sokszínűsége ezt a tapasztalatot csak fokozza.

Londonban kis túlzással mindenki az, ráadásul rengeteg ember él ott, akinél jobban tudok angolul. Nem vesznek észre rajtam semmit, csak azt hallják, hogy úri angolt beszélek. Hivatalokkal nincs dolgom. Lehet, ha le kéne pecsételni valamit vagy kórházba menni, más élményeim lennének. Erre igaz, hogy turista vagyok.

Felmerült önben, hogy végleg elhagyja Magyarországot?

Nem, hát én ebből élek. Nem jól, mint már rámutattunk, de mégis. Meg nemcsak a pénz számít, hanem például az is, amit most csinálunk. Ez nekem jó dolog, és fontos az életemben.

Érdeklődne az állampolgárság megszerzése iránt?

Nincs semmiféle nyomás, ami az irányomba terelne. A férjem brit állampolgár, míg én nem, így sajnos hat hónapnál tovább nem maradhatok kint egyhuzamban. De igazából sosem töltök ott annyit, mert Magyarországon van a munkám, a kötelességeim és a családom. Fiatal koromban házas voltam, és két felnőtt lányom van, akik már saját gyerekeikkel is büszkélkedhetnek. Ez is sokat számít számomra.

A Londoni levelekben a különböző országok közötti eltérések, valamint Magyarország hátrányos helyzete és moralitásának hanyatlása is terítékre kerül. De mi a helyzet Angliával? Milyen fejlődési irányt mutat mostanában?

Még mindig egy rendkívül gazdag ország képe sejlik fel előttem. Olyan, mint egy hatalmas hajó, amely saját erejéből is halad előre, még akkor is, ha egy időre leállítják a gőzgépét. Sem balra, sem jobbra nem kanyarodik, csupán halad a maga útján. Londonban a város szívében lázasan zajlik az építkezés, és a Camembert és Mercedes kínálata ugyanolyan bőséges, mint korábban. Olvasom a statisztikákat, melyek szerint a gazdaság teljesítménye 5,2-ről 4,9-re csökkent, de hogy ez most valóban tragédia vagy csupán egy átmeneti ingadozás, az számomra még mindig kérdéses.

Az a helyzet, hogy a Brexit óta, amely kétségkívül egy hatalmas tévedés volt, és egy szánalmas propaganda kampány eredményeként, minimális többséggel szavazták meg, Londonban és Brüsszelben is titokban azon ügyködnek, hogy hogyan lehetne elkerülni ennek a következményeit. Tudod, van egy klasszikus zsidó vicc, ami azt mondja, hogy...

- De rabbi, ma szombat van, hogyan jutunk haza vonattal? - hiszen tudjuk, hogy szombaton bizonyos dolgokat nem szabad csinálni.

- Tehát a vonatsínen nem szombat van - feleli a rabbi.

Úgy vélem, hogy a háttérben hasonló események zajlanak, különben az egész kereskedelmi rendszer megállt volna. Jelenleg azonban az import és az export folyamata továbbra is zavartalanul működik.

A Brexitet sokan megbánták, nem igaz?

Igen, úgy tűnik, hogy sokan nem merik bevallani az igazságot, inkább elkenik a dolgot. Az viszont vitathatatlan, hogy néhány nagyvállalat Londonból Dublinba költözött, és ezt én kicsit zavaros örömmel figyelem. "Ezt jól megcsináltátok!", gondolom magamban, hiszen Írország vonzó célpont, angol nyelvű, ráadásul az EU tagja is. Ha lettetek volna bölcsebbek, talán másképp alakul a helyzet... Érdekes, hogy a szavazási arányok is megosztottak: Londonban egyértelműen a maradást választották, míg a szegényebb, elzártabb vidékeken inkább a kilépés mellett tették le a voksukat, holott valójában ez a döntés nem is nagyon érintette őket. Egy kis faluban valóban mindegy, hogy bent maradtunk vagy kiléptünk. Mégis, a propaganda sikerrel nyerte meg ennek a választói csoportnak a bizalmát.

Ha a magyar politikai tájat vizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy Budapest markánsan ellenzéki véleményeket képvisel, míg a vidéki területeken inkább a kormány politikai irányvonala kap támogatást.

Pont ugyanaz történik Magyarországon is. A Fidesz kormányzatot elsősorban a kisebb településeken, szegényebb, idősebb emberek támogatják. Óriási a párhuzam.

A beszélgetés elején kifejtette, hogy 2026-ban lehetőség nyílhat a kormányváltásra.

Előbb vagy utóbb garantáltan meg fog érkezni. Még sosem fordult elő, hogy ne valósult volna meg, de hogy a következő évben bekövetkezik-e, azt sajnos nem tudom biztosan mondani.

Örülne a kormányváltásnak?

Üdvözölném a változatosságot, hiszen nem túl kedvező hosszú ideig azonos ruhadarabokat hordani.

A gazdasághoz nem értek, nem tudom, hogy most valakik lopnak-e, meg "az elveszti közpénz jellegét", ezek nekem inkább olyan mulatságos kifejezések, amiken röhögni lehet, mert érzi az ember, hogy valami simli van mögötte. Azt viszont helyeselném, hogy egy csomó tisztviselő felemelje a fenekét a székéből, és jöhetne helyette más. Tudja, mint amikor a nagymama azt mondja, hogy akkor is meg kell ejteni egy évben egyszer a nagytakarítást, ha nincs piszok. El kell húzni azt a kredencet, mert csak akkor megy el mögüle a svábbogár meg az egér. Az élmény kellene az országnak, hogy semmi sem örök, mindig van más.

Tehát nem egy adott egyénnek, hanem a fejlődésnek és átalakulásnak szurkolsz?

Igen, úgy vélem, hogy ez az egész nemzet számára egy hatalmas ébresztő lenne.

Az angolok hogy látják a magyarok helyzetét? Látnak, érzékelnek egyáltalán belőle valamit?

Maga valóban azt kérdezi, amit a Fidesz-kormány tevékenysége jelent? Itt azonban nem csupán a kormányzat tettei zajlanak, hanem sok más esemény is. Érdekes, hogy a külpolitikai történések sosem vonzzák igazán a figyelmüket. Az angol sajtóban például a mai napig nem található ilyesmi a címlapon. Sokkal inkább foglalkoztatja őket, hogy Mrs. Smith hogyan bánt a három macskájával, mint az, hogy ki tölti be a német kancellári posztot...