Páros lábbal rúgta be Trump az ajtót a világ egyik legmeghatározóbb térségében, ezzel határozottan üzent a nagy ellenfelének.

Donald Trump amerikai elnök második ciklusának első külföldi látogatása az Arab-félszigetre terveződött, de a sors közbeszólt: először Ferenc pápa temetése miatt kellett elhagynia az Egyesült Államokat. Az ezt követő második útja során azonban sikerült hangsúlyoznia, mennyire lényegesek Washington számára a gazdag közel-keleti monarchiák, amelyek kulcsszerepet játszanak az amerikai politikai érdekek érvényesítésében. Az út nem csupán diplomáciai célokat szolgált, hanem váratlan fordulatokat is tartogatott, amelyekre előzetesen csak kevesen készültek fel.

Lezajlott Donald Trump első, előre tervezett külföldi útja, ám az előzmények egyáltalán nem könnyítették meg azoknak a dolgát, akik fel akartak készülni az elnök útjának lehetséges következményeire. Alapvetően két fő témára lehetett számítani: Izrael helyzetének politikai változásait követni az amerikai politikus szemében, valamint az üzletközpontú vezető hatalmas "deal"-jeire koncentrálni. A május 13-tól tartott találkozónál előzetesen attól tartottak Washingtonban, hogy Izrael be fog tartani az utazásnak és igyekszik megakadályozni majd mindazt. A geopolitikai helyzetet felmérve a feltételezés egyáltalán nem volt alaptalan, Donald Trump második ciklusában mintha nem annyira lenne feltételek nélkül bizalmas viszonyban Izraellel:

Mindezek különleges várakozásokkal töltötte el azokat, akik akár komoly külpolitikai fordulatokra számítottak az amerikai elnöktől. A politikus nem okozott csalódást, ennek ékes bizonyítéka volt egy beszéd, amely sok szempontból értékelhető.

Donald Trump ebben a kontextusban kifejezetten arra törekedett, hogy megalapozza saját világrendjét, miközben lényegében figyelmen kívül hagyta a helyi hatalmak antidemokratikus intézkedéseivel kapcsolatos aggodalmakat.

Az Egyesült Államok korábban rendszeresen hangoztatta az emberi jogi és jogállami problémák, az autokratikus rendszerek és a hatalmi elnyomás ellen irányuló aggályait, amikor a monarchiák megbízhatóságáról volt szó. Az amerikai elnök legutóbbi beszéde után azonban a kritikusok gyorsan rámutattak arra, hogy ezeket a fontos szempontokat figyelmen kívül hagyta. Sokan hangsúlyozták, hogy mindkét elnöksége első útja éppen ezekbe az országokba vezetett, ami kiemeli, mennyire fontos Washington számára a baráti kapcsolatok ápolása ezekkel a monarchiákkal. Ebből kifolyólag az elnök még arra is hajlandó volt, hogy példaként említse az Egyesült Arab Emírségeket, Katart és Szaúd-Arábiát, mondván, hogy ezek az országok saját erejükre támaszkodva, saját joguk révén érték el lenyűgöző fejlődésüket.

A modern Közel-Kelet kialakulását a régió lakói formálták meg, azok az egyének, akik hosszú éveken át itt éltek és dolgoztak. Ők saját, független nemzeteket alakítottak ki, egyedi elképzeléseket követve, és saját útjukon haladva írták át saját történelmüket.

„Kérlek, fejezd ki magad saját szavaiddal!” – kérte az elnök.

Ezek a megnyilatkozások sokakban meglepetést keltettek, hiszen jelentős hullámokat vertek a politikai színtéren. Néhányan úgy vélik, hogy Trump szavai akár az ő "Obama-pillanataiként" is értelmezhetők. 2009-ben az akkori elnök Kairóban új reményeket táplált a muszlim közösségekben, azonban az azt követő arab tavasz és az amerikai beavatkozások a régió ügyeibe ellentmondásos helyzetet teremtettek. Most, Trump ígérete szerint, az Egyesült Államok elfordul a Közel-Kelet politikai zűrzavarából. Emellett figyelemre méltó, hogy a Fehér Ház vezetője látszólag kezdi elengedni Izrael irányába tanúsított eddigi szoros kapcsolatokat. Az előzetes információk alapján úgy tűnik, hogy...

Washington mintha visszakozna a keményvonalas pro-cionista politikától, a fenti szavak pedig könnyen lehetnek ennek a megerősítései.

Az amerikai elnök híres a heves és impulzív politikai stílusáról, ami miatt gondolkodása gyakran villámgyorsan változik. Ezért nem meglepő, hogy míg Obama szavai idővel elhalványultak, Trump esetében is benne van a pakliban, hogy hamarosan újra a Jeruzsálem felé tett lépéseit fogja mérlegelni. Egyre inkább világossá válik, hogy politikai stratégiája könnyen illeszthető a globális hatalmi játszmákba: az Egyesült Államok bizonyos régiókban radikálisan szeretné átalakítani katonai jelenlétét. Távozása előtt egy figyelemre méltó kijelentést is tett az amerikai elnök: a Gáza kérdéséről szólva, az arab országok narratívájának erősítéseként megemlítette, hogy "sokan éheznek ott", és Amerika "gondoskodni fog" erről. Ez mindenképpen fontos üzenetet hordoz Jeruzsálem számára.

Aki az üzleti szférára tett fogadásokban bízott, az nem csalódhatott, hiszen a Fehér Ház vezetője több fontos bejelentést tett, különösen a mesterséges intelligencia világában. Olyan ipari óriások, mint az Nvidia, az AMD, a Global AI, az Amazon, a Cisco Systems és az Alphabet, már most is milliárdos üzletekre számíthatnak az Arab-félszigeten. Nem marad ki a buliból a Boeing sem, a hadiipari beszállítók, és természetesen Elon Musk is aktívan részt vesz a folyamatban. Ezek az üzletek kettős hatást gyakorolnak: az Egyesült Államok szorosabbra fűzheti a kapcsolatokat a tőkeerős monarchiákkal, emellett pedig gazdasági előrelépések sorozata is várható a stratégiailag fontos területeken. Az Öböl-országok számára is kedvező fejlemények várhatók, hiszen Washington támogatásával komoly lépéseket tehetnek a gazdasági diverzifikáció irányába, ami régóta a térség legnagyobb kihívása volt.

Ennek egyik sarokpontja lesz a bejelentések alapján a védelmi szektor.

Szaúd-Arábiában az amerikai elnök és Mohammed bin-Szalmán koronaherceg között egy monumentális, 142 milliárd dolláros megállapodás született. Ezt az egyezséget sokan "az Egyesült Államok történetének legnagyobb katonai együttműködési megállapodásaként" értékelik. A bejelentés középpontjában az áll, hogy a legnagyobb arab államban korszerűsítsék a katonai kapacitásokat, valamint hangsúlyt fektessenek a hosszú távú interoperabilitásra.

A csomag egy átfogó megközelítést alkalmaz az amerikai és szaúdi hadseregek közötti együttműködés erősítésére. A fegyverszállítmányok mellett a képzési programok és a modernizációs intézkedések is fontos szerepet kapnak. Az öt fő terület, amelyre a figyelem összpontosul, a következők: légi és űrerők fejlesztése, rakétavédelmi rendszerek megerősítése, tengeri és part menti biztonság növelése, a szárazföldi erők és a határvédelmi kapacitások javítása, valamint az infokommunikációs infrastruktúra korszerűsítése. A projektben részt vesznek a legnagyobb amerikai hadiipari vállalatok, mint például a Boeing, a Lockheed Martin, a Northrop Grumman és a Palantir Technologies.

Rijád továbbra is az amerikai haditechnológia erősségeire építi védelmi képességeinek alapját. E környezetben a következő innovációk várhatóak:

A két hadsereg közötti együttműködés nemcsak a harci tapasztalatok megosztására korlátozódik, hanem a képzési területen is új dimenziókat nyit. Az új akadémiák létrehozása lehetőséget biztosít arra, hogy a különböző hadseregek közösen fejlesszék tudásukat és képességeiket. Ez az együttműködés szoros összefüggésben áll azzal, hogy a modern hadviselés kihívásai egyre komplexebbé válnak, így a közös képzési programok elengedhetetlenek a hatékony védekezés és a gyors reagálás érdekében.

Rijád már hosszú ideje arra törekszik, hogy elérje a működési autonómiát, ám eddig nem tudta megvalósítani azt a szintet, amely valóban megfelelne az elvárásainak.

Egy nappal később Katarban ismét jelentős védelmi megállapodásokat hirdettek meg, összesen 42 milliárd dollár értékben. A szaúdiakkal ellentétben itt a hangsúly a teljesen új berendezések beszerzésére helyeződött, nem csupán a meglévő technológia korszerűsítésére.

Kiemelkedően fontos, hogy a katari emír elkötelezett amellett, hogy megőrizze az amerikai katonák jelenlétét az Al-Udeid légibázison, és ennek érdekében hajlandó jelentős pénzügyi forrásokat mozgósítani. A támaszpont különleges szerepét hangsúlyozza, hogy 2017-ben, amikor a szomszédos Szaúd-Arábia vezetésével blokádot hirdettek meg a katari monarchia ellen, felmerültek olyan híresztelések, miszerint a katonai beavatkozás lehetőségét az a tény akadályozta meg, hogy az ország közepén elhelyezkedő bázison több ezer amerikai katona állomásozott. Katar a stratégiai jelentőségét felismerve elkötelezte magát amellett, hogy a következő években...

Milliárdos nagyságrendű befektetéssel vállalja a támaszpont finanszírozását, továbbá az infrastrukturális elemek fejlesztésének és bővítésének megvalósítását.

Érdekes megfigyelni, hogy az Egyesült Arab Emírségekkel eddig nem kötöttek nyilvánosan védelmi és biztonsági megállapodásokat. Trump május 16-án, délután, látványos F-16-os kíséret mellett hagyta el az országot. Ez alapján, ha valóban született valamilyen megállapodás a témában, annak részleteiről valószínűleg csak később értesülhetünk.

Anélkül, hogy a várható piaci és nemzetgazdasági kilátásokról és az egyoldalú szerkezet átalakulására tett hatásokkal kapcsolatban próbálnánk megállapításokat tenni, kijelenthető, hogy Trump egy területen mindenképpen nagyot lépett előre: Kína globális ambícióinak visszaszorításában.

A hatalmas vagyonnal rendelkező gazdag monarchiák már régóta a globális hatalmi játszmák, különösen az amerikai és kínai rivalizálás egyik középpontjává váltak.

Az Egyesült Államok térségbeli jelenléte hosszú és összetett múltra tekint vissza, hiszen már az első olajlelőhelyek felfedezésekor megjelentek itt az amerikai multinacionális vállalatok. A 20. század első felében azonban még nem Washington volt a domináló tényező, hanem inkább az Egyesült Királyság, amelynek prioritása sokáig inkább az India és Nagy-Britannia közötti kereskedelmi hajózási útvonal védelme volt. Az olaj, amelyet akkoriban szinte korlátlan mennyiségben lehetett kinyerni, azonban gyökeresen átalakította a helyzetet. A korábban perifériásnak számító térség hirtelen középpontba került, ami új perspektívát adott a világ hatalmi játszmáiban. Az 1970-es években kezdett formálódni az a helyzet, amely sokáig megkérdőjelezhetetlen volt az Arab-félszigeten: az Egyesült Államok kétségtelen dominanciája.

Washington az évek során kulcsszereplővé vált a nemzetközi politikai színtéren, különösen a frissen függetlenedett országok szemében, akik számára a biztonság megteremtése volt az elsődleges prioritás. Ezek az államok igyekeztek megóvni hatalmas nyersanyagkincseiket, amelyek iránt a világ számos országának érdeklődése mutatkozott. Az Egyesült Államok a "nagy testvér" szerepében tűnt fel a térségben, számos katonai bázist létesítve, és biztosítva a "fekete arany" szabad áramlását a nemzetközi piacokra. Cserébe Washington védelmet nyújtott, ami lehetővé tette a globális gazdaság fejlődését. Ez az állapot a 2010-es évek elejéig viszonylag stabil maradt, ám a Fehér Ház politikai irányvonala ekkor kezdett megváltozni, és a Közel-Kelet stratégiai fontossága csökkent. A helyi vezetők számára a biztonsági kihívások, mint a szélsőséges ideológiák elterjedése, Irán fenyegetése és a radikális milicisták növekvő haditechnikai képességei, továbbra is megoldatlan problémát jelentettek. Ezen felül a fokozatosan visszavonuló amerikai katonák azt a kérdést vetették fel, hogy ki léphet Washington helyébe. Bár Oroszország is próbálta befolyását érvényesíteni a térségben, végül Kína kezdte el fokozatosan átvenni az Egyesült Államok szerepét. A kínai befolyás ugyanis elsősorban technológiai és gazdasági téren mutatkozott meg, de politikai erősödésük és a hadiipar növekvő jelenléte sem volt elhanyagolható tényező. Az új hatalmi egyensúly kialakulása pedig alapvetően átalakíthatja a régió dinamikáját a következő évtizedekben.

A helyzet drámai fordulatot vett, amikor a Hamász terrorszervezet 2023 októberében megtámadta Izraelt, ami szinte azonnali válaszreakciót váltott ki az amerikai politikai elit részéről, akik gyorsan Jeruzsálem oldalára álltak. Ez a konfliktus azonban nem csupán egy helyi esemény volt; a Közel-Keleten széleskörű radikális mozgalmak kaptak lábra, és a biztonság kérdése mindenhol középpontba került. Joe Biden adminisztrációja is fokozta a katonai és diplomáciai jelenlétét a térségben, reagálva a feszültségek fokozódására.

Donald Trump megválasztását követően az Egyesült Államok még hangsúlyosabban kezdett visszatérni a nemzetközi porondra.

A mostani látogatás ráadásul azt is mutatja, hogy Washington egyszerre több fronton is hajlandó felvenni a versenyt a nagy riválissal, mivel újra lenne egyszerre gazdasági, politikai és persze katonai szövetséges is. Kérdés, hogy ezzel mennyire tud vetélkedni majd Peking, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy komoly, versenyképes ajánlatot tudna nyújtani a keleti nagyhatalom. Nem szabad azonban egyáltalán lebecsülni Kína jelentőségét, mivel erőteljesen felívelt a kereskedelme az Öböl államokkal, ezt pedig nyilvánvalóan nem akarják kidobni az amerikai lehetőség miatt.

Trump látogatásának középpontjában az áll, hogy a fegyvereladások terén jelentős megállapodások születhessenek. Ez a megközelítés több szempontból is előnyös: nemcsak a védelem erősödik, hanem üzleti szempontból is kedvező helyzetet teremt. Bár a kínai haditechnika folyamatosan fejlődik, jelenleg még nem merült fel komoly esély arra, hogy a nyugati fejlesztések helyébe lépjen. Emlékezzünk arra is, hogy az Egyesült Arab Emírségek érdeklődött a kínai J-20-as vadászgépek iránt, azonban az integrációval kapcsolatos nehézségek miatt ez a terv egyelőre nem tűnik megvalósíthatónak.

Az utazás és a bejelentések azt a feltételezést engedik, hogy igazak lehetnek azok a pletykák, amelyek Washington elhidegülését mutatják Jeruzsálemtől. Nem véletlen, hogy a fontos amerikai szövetségesnek számító ország aggályait fejezte ki a hatalmas mondatok után. Trump nem hagyott sok kétséget, hogy mennyire fontos számára az Arab-félsziget monarchiáinak szövetsége, egyértelműen kiemelt polcra kerültek a háromnapos túra végére. Ezzel egyébként a saját belpolitikai helyzetét is igyekezett javítani, mivel a vámpolitikáját követően szüksége volt gazdasági sikerkommunikációra. A legfontosabb azonban az, hogy ezzel