Vujity Tvrtko élete egy drámai fordulatot vett, amikor a határon brutális támadás áldozatává vált, és szinte a végzetes következményekkel nézett szembe.

Egy különös hangvételű bejegyzést osztott meg közösségi oldalán Vujity Tvrtko, az Egyesült Államokban élő elismert újságíró és televíziós riporter. A Pulitzer-emlékdíjas szerző, aki számos könyv írójaként is ismert, ismét a háborúk sötét világáról értekezett. Szavain keresztül arra figyelmeztet, hogy "a gyűlölet és az erőszak a gyengék eszközei", és hangsúlyozza, hogy a hajnal sosem ragyoghat úgy, hogy ne legyen vágyunk a boldogságra. A gondolatébresztő üzenet mélyen megérinti a lelkünket, és arra ösztönöz, hogy a béke és az empátia felé törekedjünk.

Vujity Tvrtko a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait: "Mert egyszer már meghaltam, és több mint százszor tapasztaltam meg a halál ízét. A háború tanított meg arra, hogyan kell igazán élni, és felfedezni az élet valódi értékeit." A népszerű műsorvezető, aki családjával immár hosszú éveket tölt az Egyesült Államokban, ezzel a mélyreható üzenettel osztotta meg élményeit.

Vujity Tvrtko mostanában a "Tvrtko a Föld körül" című izgalmas turnéját népszerűsíti, és legfrissebb bejegyzése is ennek a jegyében készült. Ebben a következőket osztotta meg:

Még gyermeki éveimben, a háború kegyetlen közepén fogadtam meg, hogy ha valaha is sikerül kiszabadulnom ebből a rémálomból, akkor semmi sem fog tudni felidegesíteni. Az élet és a halál határvonalán egy különös világosságot nyertem: tudtam, hogy bármelyik pillanatban elérhet az utolsó órám, ezért amit a béke nyújt, az már számomra igazi ajándék.

Az újságíró bejegyzését azzal a gondolattal indítja, hogy "Nem virradhat meg úgy a hajnal, hogy én ne akarnék boldog lenni... és boldogságot adni másoknak", majd arról is ír, hogy

Legyen boldog mindenki, aki még nem tapasztalta meg a mindennapi szenvedés keserű ízét, a háború kíméletlen poklát. Én már egyszer ott vesztettem el önmagam, és többször is, mint ahány szót a fájdalmam kifejezhetné. A könnyeim áztatták a földet, miközben halottakat vittem óvóhelyre, és barátokat temettem el. Minden egyes búcsúzáskor egy darab lelkem is eltűnt. A határon, amikor szétszakítottak, szinte fizikailag is megsemmisültem. Mégis, valahogy itt vagyok, életben.

Kettősség? Igen, tudom, ismerem ezt az érzést, és ma is áthatja a lényemet. Senki és semmi nem zökkenthet ki már a nyugalmamból. Nem érdekel, ha előttem elhallgatnak vagy ha valaki hangosan kiabál velem, akár szóban, akár képletesen. Nem számít. Hadd tegye. Soha nem fogok hasonló módon reagálni; inkább csendben távozom. A gyűlölet és erőszak a gyengék eszközei. Én inkább az öröm, a szépség és a boldogság felé fordulok, mindennek a mélyén. Mert már meghaltam egyszer, sőt, akár százszor is. A háború megtanított arra, hogyan éljek, és arra is, hogy mi az élet igazi értéke. Tisztában vagyok vele, hogy az ivóvíz kincs, az élet ajándék, és az ölelés öröm. Elég erős vagyok ahhoz, hogy ezt az örömöt megtartsam. És így is maradok, örökké...